Az utolsó vágy
Az ablak alatt áll
Túlélte az éjszakát,
Az utolsó vágy
Egy cigarettára gyújt
És egy pocsolyában
Megnézi magát...


Loading...

Keressé'

2012. június 26., kedd

Douceur...

Ma, annak örömére, hogy megírtam az utolsó vizsgámat, és öffisöl nyár van, takarítottam.
De úgy igazán. Az egyik dobozomat törölgettem (amikben kacatok meg fecnik vannak, amolyan igazi copfoskislányos dolog, tudjátok, minden vicik-vacak el van rakva. Vagy majdnem minden. ) , gondoltam egyet és kiborítottam a szőnyegre.
Volt benne egy boríték. Egy nagy fehér boríték, rajta a nevem, aláhúzva.
Negyedikben valamelyik délután bent üldögéltem  a kollégiumi szobában  a barátnőimmel, és kopogtak. Egy alsós- szintén nekem kedves- leányzó beállított egy malomkeréknyi rózsacsokorral és ezzel a borítékkal, mondván, hogy nekem küldik.
Gondolhatjátok, köpni- nyelni nem tudtam, és halvány dunsztom sem volt, ki a feladó.
Elolvastam a levelet. Először ki akartam dobni. Aztán mégsem tettem. A feladó is erre kért.  Hogy ne tegyem, ha rossz perceim vannak, vagy önbizalomhiányban szenvedek, akkor olvassam el.
Elraktam.
Emlékszem, felolvastam anyunak. Eléggé meghatotta a dolog.
A levél írója meglepett, nem gondoltam volna rá sosem, vagy szóval nem szerettem volna én tőle soha semmit.

De az a levél elég fontos lett. Nem olvastam rongyosra, elég ritkán kerül  a kezembe. De néha jó volt elolvasni, hát persze, hiszen kinek ne esne jól egy hozzá- neki címzett három oldalas levél.

Szóval kiöntöttem a dobozt, és újra a kezembe vettem a levelet. Semmiféle hátsó szándék nem volt bennem, csak elolvasni akartam.

Jól estek most is a szavak, holott tényleg semmit-soha nem jelentett nekem a feladó.
Egy kedves fiúnak ismertem, de itt ki is merült a tudományom.

És érdekes élményeim voltak...Hogy jók ezek  a szavak, őszinték ezek  a szavak, szép ez a gesztus...

Természetesen szőttem tovább a kis gondolataimat - itt már újra takarítottam, azt hiszem- , és kilyukadtam a Legényemnél....
Ebben az időszakban elég sokat voltunk együtt, kicsit más dimenzióba került ez a szerelmesdi.
Most rossz, mert Pestországban éppen dolgozatokat javít , én meg Szegediában pötyögök, és van köztünk két és fél óra vonatút.

Érdekes, szoktunk azon vitázni -fenét vitázni, csak hangosabban eszmét cserélni- ,hogy vannak -e véletlenek , avagy nincsenek.

Szerinte nincsenek, szerintem meg naná.

Nem tudom mi ez,  Sorskeze, Istenáldása. Jutalomajándék, Négylevelű lóhere , de azért annak a valaminek kösz.
Hálásan.

Mostanság mindketten elég érzelmes hangulatban vagyunk, sokat is beszélünk kettőnkről...

Én meg időről- időre kitálalok itt is.

Nincsenek tervek, vágyak vannak, nincsenek elhatározások, akarások vannak, nincsenek korlátok, önkéntes határfelállítások vannak, nincsenek rózsaszín felhők, józan-szédülős szerelmes érzések vannak, nincsenek csöndek, puha suttogások vannak,nincsenek  nincsenek elhallgatások, megérzések vannak, nincsenek különbségek, egyenlő felek vannak, nincsenek álmok, ó, dehogynem vannak.

Mindenek vannak.

Igyekszem nem túl sokat ömlengeni, meg nem is áll ez hozzám közel, de azért néha nehéz parancsolni a dolgoknak.
Tehát nem úgy mosolyogni szinte egész nap, mint a tejbetök. Vagy nem is mosolyogni, de nem ingerültnek lenni, más nem tehet róla, hogy nem vagyunk egymáshoz közel, vagy nem hagyni elcsavarogni a gondolataimat, hogy aztán hatszor magamra szólni, hogy tessék abbahagyni.
Aztán persze ez megy is. Egészen egy fél óráig- óráig.


"Csillagom..."

Jó. Abbahagytam. Fontos dolgom van, mennem kell aludni...
Bonne nuit!
-a francia nálam nagyjából itt merül ki...-

2012. június 24., vasárnap

Szandálodba megy a parti homok, máskor gyere mezítláb...

Kicsit összeszakad a fejem felett a plafon...

( A hétvégén Százhalombattán (is) voltam, gárdenparti a Legényékkel...)  \o/


Ez a hónap, és  május volt életem eddigi legsűrűbb időszaka.

Ha nem vizsgáztam, akkor vezettem (bár, sajnos egyre ritkábban....), ha nem vezettem, akkor a TIK-ben ültem, ha nem a TIK-ben ültem, akkor igyekeztem otthon is lenni, ha nem otthon voltam, akkor Pest- Szeged vonalon rohangásztam , felvételi, és egyebek. ( és a Legény, igen.)

A rosták az SZFE-n, a vizsgák....

Nem nyűg, mert én vállaltam, és nem is nyafogok miatta.

Ma épp két embertől kaptam meg, hogy hanyagolom őket, illetve, hogy miért is nem trombitálom össze a pajtások nagyobbik részét, ha  a Legénynél vagyok Pesten.

Örülök, ha kettesben vagyunk, sajnos _nem_ találkozunk minden nap/héten/hétvégén.
Örülök, ha magamra van egy icipici időm...

Tudom, hát tisztában vagyok vele, hogy a szociális életem mostanság a béka feneke alatt ( mérföldekkel) lapul...
De...
Értsetek már egy kicsit...




2012. június 20., szerda

De semmilyen szél nem jó annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart....

Este van, este van...
Hőség, a harmadik emeleti kis lakásban.
Fittyfiritty az ágyán kuporog, csábítja a fánk, ami a hűtőben próbál regenerálódni, most hoztam a hiperszuperteszkóeksztrából, ha már fogytam a múlt héten, akkor szaladjon is vissza...(ne...)

Ma vizsgáztam, képzelhetitek mekkora hatékonysággal. Fogok holnap is.
Csak legyen vége, legyen meg.

Legénynek pedig pacsi....Szigorlatozott ma, summa cum laude. \o/
Van hová teperni, fel van adva a lecke, ahogy ma Écsanyukám mondta a telefonba.

Képzeljétek- kábé 10 éves korom óta nyüszögtem mindig fakeretes ágyért, nem tudom miért pont az, talán mert a fakeretes ágy az olyan romantikus, meg mittomén. Szóval, kiderült, hogy mire hazaérek (holnap!holnap!), már ott terpeszkedik az új milyen keretes,hát  fakeretes ágyacskám az ablakocskám alatt...

És vár otthon Julcsi,  a cicánk. A Legényé hivatalosan, de én nevelem. Vagyis fogom nevelni, holnaptól.

Szóval pozitívumok is vannak, azért elég szép számmal.

Mantraként mondogatom most magamnak, magamban, hogy rendben van azért minden, rendben lesz minden.
Panaszkodni meg pláne nem szeretnék, panaszkodtam én már eleget.

Szóval nagy levegő, elő kéne kotorni a nyári ruhákat, úgy igazán....

Levegő.

Megy ez.

2012. június 19., kedd

Túl a vízen...

Majd megpróbálom visszacsábítani elhanyagolt olvasóimat. Ne haragudjatok.

Túl egy egészen testfacsaró héten, az SZFE- bábszínész hamradrostáján, ahonnan végül kiestem....
Fáj? Hogyne fájna. Sírtam is, hogyne sírtam volna. Jövőre? Igen, majd jövőre. Utoljára, azt hiszem.
Most kicsit furcsán.
Rengeteget tanultam azért. Például azt, hogy nem tudok bábozni.

Viszont egy hétig kvázi a Legényemmel éltem, ami egészen jó volt.
Igaz, hogy csak éjszaka találkoztunk, Ő tanult ( holnap...holnap!) , én meg reggeltől éjszakáig az egyetemen próbáltam, de azért mégis.

Holnap vizsgázom én is, rimánkodom a kettesért, mert mikor is tanultam volna. De csöndben vagyok, vállaltam, itt már nem szabad elesni, itt már felesleges, mindjárt pihenhetsz...

De majd lesz ez jobb is. Ennél nagyobb erővel is csaptak már oda, mégis megvagyok.
Leszek eztán is, csak pihenek kicsit...

És csók , Drágáim!