Az utolsó vágy
Az ablak alatt áll
Túlélte az éjszakát,
Az utolsó vágy
Egy cigarettára gyújt
És egy pocsolyában
Megnézi magát...


Loading...

Keressé'

2012. november 12., hétfő

Nem félek, minden rendben lesz ott...

Az elmúlt pár hét legsarkalatosabb pontja a bizonyos Pestre való költözés kérdésköre volt.
Nem,nem csak ezért nem írtam ide, a legfőbb ok az,hogy lusta disznó voltam.
Szóval, még a nyáron kérdezte meg tőlem az Anyukám, hogy ugyan miért nem gondolom meg/át, hogy felköltözzem a székesfővárosba (közel a Legényhez, nyilván), és folytatom az ELTÉ-n az okoskodást.  okosodást.
Akkor, én idióta, egész egyszerűen csak egy nemtudommal feleltem, pedig ott kellett volna rögtön ugrani, dobbantani.
Most megint előjött a dolog, átrágtuk az összes lehetőséget, a családdal, a barátokkal, a Legénnyel együtt.
Nem tudom mi lesz a vége, eddig úgy néz ki,hogy az óráim nagy számban egyeznek a fővárosi oskoláéval. \o/
Nyilván, nem kell agytrösztnek lenni ahhoz, hogy kitalálja az ember lánya- fia, ha felköltözöm, akkor összebútorozom a leendő doktorral, a kedvenc okostojásommal.
Voltak ezzel kapcsolatban intő tanácsok, hozzászólások, amiket magamban eldöntök, hogy figyelembe veszem-e, vagy sem. Elsősorban nekem kell meghoznom a döntést, hogy ér-e ez az egész nekem annyit, hogy csapot- papot, ez esetben barátokat, várost, egyetemet, szegedi levegőt hagyjak el.
Hát ér.
Ha másban nem is, ebben biztos vagyok. És nem azért, mert nem szeretem a barátokat, a várost, az egyetemet, a szegedi levegőt, hanem mert tudom, érzem, megálmodtam, nevezzük annak,aminek akarjuk, hogy mennem kell.

Nehéz lesz / lehet/ lenne az új kezdés, persze, hiszen annyira nem ismerem sem az egyetemet, sem a tanárokat, sem a leendő csoporttársaimat (egy ember kivételével), sem  a várost, hogy az már fogalom számba megy.
Nehéz, de félni nem félek tőle. Majd igyekszem. Eddig is voltak már új, váratlan helyzetek, sikerült is megoldani őket több-kevesebb sikerrel, de inkább többel, ha őszinte akarok lenni.

Kőkemény 20 évesen baromi nagy szavak ezek, és többel nem is akarok dobálózni, pláne nem érzelgősködni, hiszen mondhatnám, hogy Ő a legtökéletesebb, a legodaadóbb, a legokosabb, a legviccesebb,a ... Mondhatnám, de nem mondom, elég, ha én tudom.
Nem tudom azt sem, hogy mikor robban ki köztünk az első falakat és akváriumot (törpemalacot nem, halat viszont akar a szentem...hát normális dolog ez?!) rengető vita, a ruhák hajtogatásának módján, vagy azon,hogy Ő szereti a ráérős reggeleket, én meg már korán pörgök, mint a zománcos lavór, ahogy Édesapám szokta volt mondani. Nem tudom, mikor derül ki, hogy ami neki túl sós, az nekem még simán finom, vagy mikor játsszuk az első körmérkőzést a távirányítóért, mert  Ő meccset nézne, de nekem a Rosalindához lenne kedvem. Azt sem tudom, mikor bomlik fel a kávé ágyba való behozatalának rendje. Azt sem tudom, hogy mikor akad ki végleg a zenei ízlésemen, a sok csíkon és sípon, nádi hegedűn, azt sem tudom, nekem mikor lesz elegem a post- rock szédítő magasságaiból.
Eddig nem volt vérre menő vita egyikből sem, Ő ezt hallgatja, én nem (vagy addig duzzogok, míg mindketten nem azt hallgatjuk,amihez nekem lenne kedvem--néha fordítva), beosztottuk a tévézést is, reggelente hajlandó vagyok mérsékelten gyors lenni(néha) ,amiért cserébe hamarabb ki lehet rángatni Őt is az ágyból.

Szentimentális lezárást meg pláne nem akarok, már lassan az én gyomrom is forog a sok érzelgősségtől ,hát még...

Szóval, van ez a dilemma, ami igazából már nem is dilemma, hiszen egyre élesebb kontúrokat kap. Kétségeim nincsenek.


2012. szeptember 19., szerda

240 hónap, ez meg az ...

Szeptember nyolcadikán elhagytam  tizenéves létezésem, és beléptem a második ikszes kategóriába, Jézusom, de modoros vagyok...
Szebb ajándékokat nem is kívánhattam volna,a szüleimtől kettesben utazás a Legénnyel (aki szintén bűvös nyolcadikai, a legnagyobb összeérzésünk...) , könyvek, színházjegy, virág a lányos szobámba, "leányzós dolgok" és költőpénz a nagymamámtól, illat az öcsémtől, kézzel készített nyaklánc az anyukájától, apró ékszertartó a nagymamájától, elfeledett drámák és fekete hajcsatok  a nagynénjétől, lila virágos sál  a testvérééktől...És az elfogadás, igen- igen.


Most Szegeden, azóta 11 nap eltelt, változás nincs, nem lett három kezem, vagy négy lábam, legfeljebb, ha megkérdezik, Te hány éves vagy? , akkor a válaszom : tizenőőő,  húsz vagyok...

Elkezdődött az egyetembegyedem, összehasonlíthatatlanul többet tanulunk, többet kell tanulnunk, mint az első évben. Már nyaggatnak  a szakdolgozattal, szétnyúzom a táskáimat a könyvkupacokkal, órákat várok  a könyvtárban a raktári kéréseimre, a kávét még egészséges mennyiségben fogyasztom, kíváncsi vagyok, mi lesz a vizsgaidőszakban.
Jól sikerült évnek hála  államis diáknak járó bérlettel süvítek a trolikon- trolival, és azon agyalok, hogy milyen okosságokra verjem el a jegyzettámogatásomat.

Harmadik hétvégémet készülök a székesfővárosban tölteni a Legénnyel, volt közös szülinapozás itthon és az Ő családjával, a következő program pedig a Radnóti Színház és A Főfőnök. ( mitvegyekfelmitvegyekfel??)

Érzem azért a Kulipintyó hiányát, jó lenne már egy kávé anyáékkal, talán az öcsémmel is szívesebben veszekednék most.

Saját kis birodalmam lett, Malackával, képekkel,csokimikulással, könyvekkel, mütyűrökkel, négy fallal, egy ajtóval.


Számtalan gondolat a Pestre költözésről, SZTE vs. ELTE, történelem, hát persze,Ő pedig nem két és fél órányira, hanem~ 5 km-re lenne tőlem, de már a harmadik szemesztert kezdtem itt,  a barátok, az ismerős utak, jó, persze, ott is meg lehet tanulni közlekedni, nem harap  a metró.
Rúgja meg a ló, lehet egy macska is megalkuvó  , nem tudom mi legyen, olyan sok  a nem tudom.

Valami jel jöhetne...Vagy talán csak simán apáékkal kéne megvitatni ezt a kérdéskört.

Ritkán tévedek ide, az idő kevés, sokszor pedig írni...ha kedvem lenne is, ihlet nincs, vagy mire leülök már elszáll  a gondolat, vissza pedig nem óhajt jönni, akárhogy édesgetném....

De most!

Szóval, van ez meg van az, de jól vagyok.
Ha visszagondolok a régebbi ekkori időkre, hát a hátamon futkos Mr. Hideg föl és alá...
Jól vagyok, jó helyen vagyok /leszek??, jók vannak velem...

2012. augusztus 24., péntek

Nyári idézetek


Kicsit poros már  a blog, úgy illik, hogy megtisztítsam, ha már olyan sokáig fényes volt a használattól.

Augusztus 24-e van, fülledt este, a redőnyök félig leeresztve, alig engedik be a napnyugtát.
Lusta nyugalom.

Lassan el kéne kezdenem pakolászni, katonás sorba állítani a füzeteket, összekaparni a tintapatronokat a töltőtollamba. Vasárnap visz a vonat Szegedre, aztán hamarosan kezdődik a második kör az egyetemen.

Már borzasztóan vártam a nyarat, elfáradtam, hosszú, új, ismeretlen év után vágytam pihenni.

Rengeteg dolgot elterveztem, már majdnem nyári ütemtervet is készítettem, de természetesen nem lett belőle semmi.

A kiszámítható helyett kaptam egy meglepetésekkel, spontán utazásokkal teli szünetet.

Volt melegem, volt,hogy fáztam még pulcsiban is, értem haza hajnalban, sok-sok sört/bort/fröccsöt megittam, szedtem vadvirágokat, ettem reggelire málnalekvárt,néha dolgoztam,történt olyan,hogy kiabáltak velem, mert jobb helyett balra indexeltem, volt,hogy megdicsértek,voltam bemutatva, hoztam haza ünnepelni,hívtak nyaralni, aludtam egy kicsi ágyon nem egyedül,titkoskodtam, tanultam főzni anyától és a nagymamámtól, égettem oda, dobtam ki,főztünk nagyon finomat,barnultam csíkosra, előtte vörösre pirultam, hallgattam zenét, néztem-néztünk számtalan filmet, sírtunk is közösen, kávéztam reggelente a teraszon, vagy kaptam az ágyba, keltem korán, mormota voltam nagyon sokáig, feküdtem réten, vízparton, strandoltam fürdőruhában, húztak  a vízbe nadrágban és pólóban, elvesztettem cicát majd visszakaptam, próbáltam kutyának dolgokat megtanítani sikertelenül, helyette játszottam vele nagyokat, voltam boldog, békés, dühös, nyugodt, hisztis, ugráltam az öcsém hátára,talán néha az agyára is, vesztünk össze, békültünk ki, pihentem a nagymamámnál, fáradtam el házimunkában, voltak nagy/ lustálkodó beszélgetések, voltak közös szobák, volt, hogy féltem egyedül a lakásban, volt mikor semmihez sem éreztem kedvet, volt, hogy nem tudtam egy helyben maradni, volt anyás bevásárlókörút, volt séta a faluban, duzzogtam más munkája miatt, voltam büszke más munkájára, voltam, vagyok szerelmes, voltak közös ébredések, voltak felismerések, megerősítések, voltak kézfogások, volt majomkéz, voltak anyásapás ölelések, néha sírtam, de nem csak szomorúságból, néztem hullócsillagokat, kívántam, teljesülnek ugye?, vittem fáradt kisfiút az ölemben, fütyültem fűszállal, lágyultam el, ha ránéztem, nevettem másokon, mások miatt, magamon, kárörvendően, vigasztaltam,vigasztaltak,  írtam sms-t, hívtam fel, írtak nekem, hívtak fel, borozni csábítottam barátnőt, unszoltak engem is, hallottam tücsökciripelést, raktároztam el magamban.

Mindig jobb és jobb.
Ezt biztosan tudom.
Az idei nyarat viszont nehéz lesz túlszárnyalni.
De próbálkozunk jövőre.

2012. augusztus 4., szombat

Kérdezz, felelek!


http://sugared-placebo.blogspot.hu/2012/08/liebster-award.html

Nézzük.



Miért kezdtél el blogolni? Beváltotta a blogod a hozzá fűződő reményeidet?


A miértre talán már nem emlékszem.  Régóta vezetek naplót ( vagyis sokáig vezettem, mostanság alig írok....) , talán az "internetes napló" - közhely vonzott annyira.. :) 
Abszolút beváltotta.Már, ha konkrét reményekről beszélhetünk egyáltalán.  Írhatok.  Magamnak írok, illetve hazudnék, ha azt mondanám , hogy nem veszem figyelembe a követőimet. De amit vártam tőle ( talán egyfajta "magammutogatást" is) , azt megkaptam. 




Mi a legértékesebb tulajdonság a számodra egy emberben?

Úh, ez nemszeretem- kérdés. Sok legértékesebb van, nem tudok egyet kiemelni. Őszinteség, tolerancia, humor, estébéestébé. 


 Gyakran szórakoztatod magad idilli képekkel, sokszor vágyódsz el?


Nem vagyok az a tipikus két lábal  a földön álló ember, viszont nem tartom magam légvárépítőnek sem.
Valahol a kettő közt... Nyilván, amit az ember szeretne elérni, arról gyakran gyárt álmokat,  pozitív végkifejletet. Elvágyódni kevésszer vagyok hajlamos. De akkor nagyon. 




Mi a kedvenc italod?


Nincs kedvenc ebben sem. Nem vagyok üdítős, mindenféle vizet megiszom, imádom a kávét,  a facsart gyümölcsleveket, főleg a narancsot. Tulajdonképpen minden jöhet, kivéve a szilvás italokat. 




Mi a véleményed a művészetről?


Nagy vágyam ugye a (szín)művészet. Haha.  Ezzel szerintem elmondtam mindent. De a táncművészet ugyanúgy le tud kötni, mint a képzőművészet. 




 Fontos neked az idő?


Igen. Nem szeretek, és nem is szoktam késni. Időt szánni _ fontos_ dolgokra szeretek. 


Hogy képzeled magad húsz év múlva


Akkor leszek 30. Kétféle út van most bennem. ( idill?) Egészen jó lenne színpadon játszani, és hazamenni utána a gyerkőcökhöz, meg a férjemnek nevezett egyénhez. Meg mondjuk egy kutyához. Macs is jöhet. 
A másik meg...Történészként/tanárként/ fogalmam sincs miként dolgozni és  hazamenni utána a gyerkőcökhöz, meg a férjemnek nevezett egyénhez. Meg mondjuk egy kutyához. Macs is jöhet. 
Családcentrikus és karrierista is lennék én szerintem.


 Mi az, amit az emberek vagy szeretnek, vagy utálnak? Mi jut eszedbe először?

A másik embert. 


Sokat olvasol?

Rengeteget. Tényleg.




Szerinted a pénz boldogít?


Jön  a közhely: jó ha van, mert ha őszinte akarsz lenni, pénz nélkül igazából nem lehetsz boldog. Szinte mindenhez az kell. Nem vagyok pénzközpontú, de nem hátrány, ha van nálam. 


 Gyűjtesz valamit?


Sokat utazom Pestre. A Szeged/ Tiszasas - Budapest vonatjegyeket el szoktam rakni. Ezen kívül szeretem Micimackót, sok figura megvan.  Fülbevalót. Minél több, annál... Könyveket is. 







2012. július 10., kedd

Pale blue eyes.

Úgy döntöttem, váltok picit.
Hosszú bejegyzésekre alig van időm( bár, ha lesznek, azok továbbra is itt, a Szélvészen) , ezért aktivizálódtam itt is. 

A "tumblin" most többet mozgolódom.

2012. június 26., kedd

Douceur...

Ma, annak örömére, hogy megírtam az utolsó vizsgámat, és öffisöl nyár van, takarítottam.
De úgy igazán. Az egyik dobozomat törölgettem (amikben kacatok meg fecnik vannak, amolyan igazi copfoskislányos dolog, tudjátok, minden vicik-vacak el van rakva. Vagy majdnem minden. ) , gondoltam egyet és kiborítottam a szőnyegre.
Volt benne egy boríték. Egy nagy fehér boríték, rajta a nevem, aláhúzva.
Negyedikben valamelyik délután bent üldögéltem  a kollégiumi szobában  a barátnőimmel, és kopogtak. Egy alsós- szintén nekem kedves- leányzó beállított egy malomkeréknyi rózsacsokorral és ezzel a borítékkal, mondván, hogy nekem küldik.
Gondolhatjátok, köpni- nyelni nem tudtam, és halvány dunsztom sem volt, ki a feladó.
Elolvastam a levelet. Először ki akartam dobni. Aztán mégsem tettem. A feladó is erre kért.  Hogy ne tegyem, ha rossz perceim vannak, vagy önbizalomhiányban szenvedek, akkor olvassam el.
Elraktam.
Emlékszem, felolvastam anyunak. Eléggé meghatotta a dolog.
A levél írója meglepett, nem gondoltam volna rá sosem, vagy szóval nem szerettem volna én tőle soha semmit.

De az a levél elég fontos lett. Nem olvastam rongyosra, elég ritkán kerül  a kezembe. De néha jó volt elolvasni, hát persze, hiszen kinek ne esne jól egy hozzá- neki címzett három oldalas levél.

Szóval kiöntöttem a dobozt, és újra a kezembe vettem a levelet. Semmiféle hátsó szándék nem volt bennem, csak elolvasni akartam.

Jól estek most is a szavak, holott tényleg semmit-soha nem jelentett nekem a feladó.
Egy kedves fiúnak ismertem, de itt ki is merült a tudományom.

És érdekes élményeim voltak...Hogy jók ezek  a szavak, őszinték ezek  a szavak, szép ez a gesztus...

Természetesen szőttem tovább a kis gondolataimat - itt már újra takarítottam, azt hiszem- , és kilyukadtam a Legényemnél....
Ebben az időszakban elég sokat voltunk együtt, kicsit más dimenzióba került ez a szerelmesdi.
Most rossz, mert Pestországban éppen dolgozatokat javít , én meg Szegediában pötyögök, és van köztünk két és fél óra vonatút.

Érdekes, szoktunk azon vitázni -fenét vitázni, csak hangosabban eszmét cserélni- ,hogy vannak -e véletlenek , avagy nincsenek.

Szerinte nincsenek, szerintem meg naná.

Nem tudom mi ez,  Sorskeze, Istenáldása. Jutalomajándék, Négylevelű lóhere , de azért annak a valaminek kösz.
Hálásan.

Mostanság mindketten elég érzelmes hangulatban vagyunk, sokat is beszélünk kettőnkről...

Én meg időről- időre kitálalok itt is.

Nincsenek tervek, vágyak vannak, nincsenek elhatározások, akarások vannak, nincsenek korlátok, önkéntes határfelállítások vannak, nincsenek rózsaszín felhők, józan-szédülős szerelmes érzések vannak, nincsenek csöndek, puha suttogások vannak,nincsenek  nincsenek elhallgatások, megérzések vannak, nincsenek különbségek, egyenlő felek vannak, nincsenek álmok, ó, dehogynem vannak.

Mindenek vannak.

Igyekszem nem túl sokat ömlengeni, meg nem is áll ez hozzám közel, de azért néha nehéz parancsolni a dolgoknak.
Tehát nem úgy mosolyogni szinte egész nap, mint a tejbetök. Vagy nem is mosolyogni, de nem ingerültnek lenni, más nem tehet róla, hogy nem vagyunk egymáshoz közel, vagy nem hagyni elcsavarogni a gondolataimat, hogy aztán hatszor magamra szólni, hogy tessék abbahagyni.
Aztán persze ez megy is. Egészen egy fél óráig- óráig.


"Csillagom..."

Jó. Abbahagytam. Fontos dolgom van, mennem kell aludni...
Bonne nuit!
-a francia nálam nagyjából itt merül ki...-

2012. június 24., vasárnap

Szandálodba megy a parti homok, máskor gyere mezítláb...

Kicsit összeszakad a fejem felett a plafon...

( A hétvégén Százhalombattán (is) voltam, gárdenparti a Legényékkel...)  \o/


Ez a hónap, és  május volt életem eddigi legsűrűbb időszaka.

Ha nem vizsgáztam, akkor vezettem (bár, sajnos egyre ritkábban....), ha nem vezettem, akkor a TIK-ben ültem, ha nem a TIK-ben ültem, akkor igyekeztem otthon is lenni, ha nem otthon voltam, akkor Pest- Szeged vonalon rohangásztam , felvételi, és egyebek. ( és a Legény, igen.)

A rosták az SZFE-n, a vizsgák....

Nem nyűg, mert én vállaltam, és nem is nyafogok miatta.

Ma épp két embertől kaptam meg, hogy hanyagolom őket, illetve, hogy miért is nem trombitálom össze a pajtások nagyobbik részét, ha  a Legénynél vagyok Pesten.

Örülök, ha kettesben vagyunk, sajnos _nem_ találkozunk minden nap/héten/hétvégén.
Örülök, ha magamra van egy icipici időm...

Tudom, hát tisztában vagyok vele, hogy a szociális életem mostanság a béka feneke alatt ( mérföldekkel) lapul...
De...
Értsetek már egy kicsit...




2012. június 20., szerda

De semmilyen szél nem jó annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart....

Este van, este van...
Hőség, a harmadik emeleti kis lakásban.
Fittyfiritty az ágyán kuporog, csábítja a fánk, ami a hűtőben próbál regenerálódni, most hoztam a hiperszuperteszkóeksztrából, ha már fogytam a múlt héten, akkor szaladjon is vissza...(ne...)

Ma vizsgáztam, képzelhetitek mekkora hatékonysággal. Fogok holnap is.
Csak legyen vége, legyen meg.

Legénynek pedig pacsi....Szigorlatozott ma, summa cum laude. \o/
Van hová teperni, fel van adva a lecke, ahogy ma Écsanyukám mondta a telefonba.

Képzeljétek- kábé 10 éves korom óta nyüszögtem mindig fakeretes ágyért, nem tudom miért pont az, talán mert a fakeretes ágy az olyan romantikus, meg mittomén. Szóval, kiderült, hogy mire hazaérek (holnap!holnap!), már ott terpeszkedik az új milyen keretes,hát  fakeretes ágyacskám az ablakocskám alatt...

És vár otthon Julcsi,  a cicánk. A Legényé hivatalosan, de én nevelem. Vagyis fogom nevelni, holnaptól.

Szóval pozitívumok is vannak, azért elég szép számmal.

Mantraként mondogatom most magamnak, magamban, hogy rendben van azért minden, rendben lesz minden.
Panaszkodni meg pláne nem szeretnék, panaszkodtam én már eleget.

Szóval nagy levegő, elő kéne kotorni a nyári ruhákat, úgy igazán....

Levegő.

Megy ez.

2012. június 19., kedd

Túl a vízen...

Majd megpróbálom visszacsábítani elhanyagolt olvasóimat. Ne haragudjatok.

Túl egy egészen testfacsaró héten, az SZFE- bábszínész hamradrostáján, ahonnan végül kiestem....
Fáj? Hogyne fájna. Sírtam is, hogyne sírtam volna. Jövőre? Igen, majd jövőre. Utoljára, azt hiszem.
Most kicsit furcsán.
Rengeteget tanultam azért. Például azt, hogy nem tudok bábozni.

Viszont egy hétig kvázi a Legényemmel éltem, ami egészen jó volt.
Igaz, hogy csak éjszaka találkoztunk, Ő tanult ( holnap...holnap!) , én meg reggeltől éjszakáig az egyetemen próbáltam, de azért mégis.

Holnap vizsgázom én is, rimánkodom a kettesért, mert mikor is tanultam volna. De csöndben vagyok, vállaltam, itt már nem szabad elesni, itt már felesleges, mindjárt pihenhetsz...

De majd lesz ez jobb is. Ennél nagyobb erővel is csaptak már oda, mégis megvagyok.
Leszek eztán is, csak pihenek kicsit...

És csók , Drágáim!

2012. május 31., csütörtök

Mesterségem címere...

Elvesztem az éterben, elnézést, majd lesz itt más is.

Most csak annyit szeretnék, hogy tanítson meg valaki, bárki bábozni június hatodikáig.
Köszönöm!

2012. május 18., péntek

87 karakter

"haannakvennédhátlegyenvallomásvannakvidékekaholcsakúgylehetmegmaradnunkhakezembenakezed..."  

2012. május 17., csütörtök

Heló kísértés...Régóta várlak...

Megvan az első rosta.
Megyek tovább...

El sem tudom mondani, mennyire volt jó érzés újra dolgozni... Jelenetet összerakni, énekelni, monológot, Varró Danit mondani...

(végig ott volt velem a Legény, végig izgultunk, végig volt telefonos kapcsolat, végig volt nagymamás szorítás, megérzések... jól érezzük? )

Nem akarok még bizakodni. Örülök.
Még előttem kettő... Meg Isten tudja mennyi....

Anyukám azt kívánta, ott legyek , ahol majd lennem kell...

Hová visz a szél?




2012. május 2., szerda

Bömbölősdi

A változatosság kedvéért nem az ágyamon, hanem itthon,  a teraszon döglök egy bazi nagy körfotelben, ami párnás, meg ringatózik előre- hátra, és félő, hogy két percen belül fogok belőle laptopostul kizuhanni.
Dög meleg van, ami persze zsír jó, napozni még nem napoztam, a sápadt vámpírok hozzám képest csokoládék,  mindjárt indul Szegedre a vonatom, a táskám meglepő módon csupán 734849854675 kiló, a kutya fetreng az árnyékban, nyüszög, legszívesebben én is ott tespednék vele és nyöszörögnék, hogy a fenébe már, de úgy tényleg.
Mindjárt vizsgaidőszak, július elején talán végzek, meg felvételik, meg a hülye csinálja magának a programot, letépte a virágot, akkor szagolja.
Amúgy jól vagyok, meg nincsen semmi gikszer, csak előtört belőlem a titkolt második Réka, a hisztigép.

Gondolom a MÁV volt olyan kedves ( nem ) és mindenhová szereltetett légkondit, még a "Zsuzsivonatra " is,  persze, bilibe lóg a kezem, biztos csak plusz hatezer fok lesz, nem fogok pacává olvadni. Pedig alig van rajtam ruha, bikiniben nem utazhatok, hát az hogy néz ki.
A harmadikon lakunk, a napos oldalon van a szobám, remek lesz, éjjel a hűtőben fogok aludni.

Egy éve ilyenkor kiskosztümben, fűzőben fulladozva írtam az esszét, a magyar érettségin, egészen pontosan fél órája jöhettem ki. Fél egykor  már söröztünk.
Levezetésképp.
Csessze meg a kutya , de régen volt. Nem röhög, tényleg úgy tűnik, mintha ezer éve lett volna.
Annyi minden történt azóta, hogy ihaj.

Hiányzik a Legény, és talán ez az egyik legnagyobb bajom, vigye el  a kánya, mármint ne a Legényt, hanem  a hisztit.

Meg az is van, hogy Budapest, Budapest, frászkarikáért vagy olyan messze. Meg az is, hogy nemrég jöttem el Tőle, meg tudom én, hogy örülni kell, meg Isten bizony örülök is, hát annyi minden történt, meg nem volt  olyan régen, meg aki telhetetlen az minimum álljon tótágast és ketyegjen, attól sem jobb.

Meg az is van, hogy egyedül vagyok itthon, mint a kisujjam, Anyát sem látom most szombatig, mert bent kell maradni az oskolában, imádom a társulást is, hogy mindenkire időt kell szakítaniuk, csak  a saját gyerekükre nem lehet...

Szombaton amúgy meg fontos nap lesz, kicsit izgulok is miatta.


Kávét is inni kéne, de már nem akarok, így is a plafont verdesi  a pulzusom, olyan magos. Kendermagos.
Sört is lenne ihatnékom, de nyilván fejre is állnék tőle a május másodikai dögmelegben.

De legalább telik a blog.
Tartalom nélküli tartalommal.
Csók..

Nem estem ki a fotelizéből. Csoda.


2012. április 25., szerda

Vicik- vacak...

Fél tíz van, üldögélek  a kockás- mackós pléddel letakart ágyamon, és eszembe jutottak dolgok.
Valamint édes barátnő fenéken billentett, így távolról, hogy nem olvas bejegyzéseket.

Icipicit latinos a muzsika a fülesben, hát eszembe jutottak dolgok.
Illetve hiányuk.
A tánc.
Akár egy átmulatott este a lányokkal (oké, csöndben vagyok, hamarosan lesz ilyen is, Legénnyel az oldalamon. ), akár az, mikor a tánccipőmet húztam fel és magamban számolva a cha-cha-cha /samba ritmusát kezdtem el mozogni.
Ez nagyon.

Május 16-án megint felutazom Budapestre, bekacsázom az SZFE épületbe és felvételizem. Megint.
Valami kis vacak belül pattog, zörög, csattog, hogy muszáj, hogy menni kell, mert menni kell, tényleg.
Aztán meglátjuk. Ez ugye dilemma.

Hiányoznak a gimis tréningek. Rettentően, talán ez a legjobban.
Hogy kimerülésig üvöltve szaladtunk körbe-körbe a teremben, közben azt játszottuk, hogy nyíló tulipánok /kipattogó kukoricák/ koszos csempék / fáradt szúnyogok / megszülető gyermekek vagyunk.
Hogy a hét összes nyűgjét, fáradtságát, boldogságát kiadtuk, hogy kiénekeltük, hogy kijátszottuk.

Az előkészítők. Ami persze hasonlít a kis vacakom késztetéséhez. Hogy játszhassak. Legyen elegem  a darabból, mert érzem, hogy hamis a játékom, vagy mikor a szüleim/barátaim mosolygó arcát látom egy-egy fellépés, előadás után.
Az a fáradtság utána nagyon jó.

Hiányzik kicsit maga Szentes is.
Szerettem ,imádtam, függtem tőle, aztán gyűlöltem, és messzire kívántam mindent, amit azelőtt mindig magam mellett akartam tudni. Az összetartozás érzését, a játékot, az embereket, mindent, mindent.

Hiányzik egy olyan este, mikor egy könyvvel  a kezemben ücsörgök. Tea, ásványvíz, alma, narancs, bármi mellett. Olvasni. Azt én úgy szeretek. Ami mellett még zenét hallgatni sem tudok.



Hiányzik a hosszú hajam.

Hiányzik már a nyár. Az a semmittevés, az a meleg, azok az utazások. -Amik persze most is lesznek, sőt, hiszen másokkal, akiket....-...

Mennék sátorozni.

De nem panasz ez. Mert jól vagyok. Olyan nagyon jól. Olyan nagyon rendben van most minden. Olyan nagyon régen nem volt ilyen. Olyan nagyon kell, hogy legyen. Olyan nagyon szükségem volt már ezekre. Olyan nagyon sokat változtam. Olyan nagyon sokat változott körülöttem minden. Olyan nagyon szeretem ezt. Olyan nagyon...

Csak vannak dolgok. Dolgok hiánya van.



2012. április 9., hétfő

Bizonyosság


Húsvét alkalmából akkorát kirándultunk(anya,apa,öcsi,nagyapa) hogy csuda! Mátrában, Bükkben.
Remek volt, tényleg remek...
Nincs vihar, csönd van, meg barna, bordó levelek vannak, meg tánc van, meg zene van, mindjárt vizsgák vannak, várom az SZFE levelét, várom a felvételit, várom a nyarat, közben javában szünet van, fordítani kéne, jaj, annyi mindent kéne, van méregerős kávé, van mama-féle meggyes piskóta, a túlszárnyalhatatlan, van olyan, mikor az öcséd a nyakadba szuszog a kocsiban, elaludt, van olyan, mikor a hátára vesz, van olyan, mikor jók azok a szülői beszélgetések, van olyan, hogy este végre, végre, látom, van olyan, van olyan, mikor telefonon keres az,aki a házastársad lett egy bolondos este után az Arckönyvön, van olyan, hogy képeslapot vásárolsz a barátnődnek,a drágának, meg a másik drágádnak, csak postát nem találsz, majd otthon, van olyan, hogy süt a nap, zöldül minden, nyílnak a virágok, meg a sziklakertet kaparja a macska, ami jelzi, hogy jön a pólós időszak, van a kutya, a skót, a juhász, akivel focizhatsz,van az a szép álom, amiből rossz ébredni, van olyan, hogy tudod- van olyan, hogy (tudod) : most jó.

Olyan nagyon jó.

2012. április 1., vasárnap

Bienvenue à Avril !

Már megint undorító módon hanyagoltam el a blogot, holott az előző bejegyzésben ígértem meg, hogy nem fogom.
Én, a kis hazug.
Bocsánat...

Beléptünk az áprilisba, ma mindenki a bolondja, bár hála Istennek senki nem tréfálkozott, sőt, egészen nyugi van.
Túl egy egészen jó hétvégén, volt benne kedves barátnő születésnapjának megünneplése, volt benne eltévedés, elalvás, Nagymamázás, végre kijátszottam magam a kutyával.
Veszélyesen eseménytelen. Mármint, értem ezt úgy, hogy semmi olyan nem történik velem, amit 'BRÉKING!' -hírként oszthatnék meg, ám nem is biztos, hogy bánom.
Legalább nem kapok agyvérzést.
Rohanás van, az természetesen mindig, miért lenne lassulás, megszoktam már, talán futkározás nélkül már nem is lenne az igazi.
Elkezdtem vezetni, én ezt nagyon fogom szeretni, úgy érzem.
Néha kavarok dolgokat (hogyne kavarnék,) nem mindig sikerül elsőre az indulás, tolatás, kettes helyett simán rakom ötösbe, bőg a kocsi, az oktató vöröslő fejjel hívja fel a figyelmemet, hogy az nem egészen a második sebesség, de haladjak a visszaváltással, mert megölöm szegény autót.


De jó ez, olyan jó...

Hamarosan megint jön a vizsgázós időszakom, remek lesz a nyárelő, bent a hűvös szobában- barnára sülve a kertben fogom magolni a tételeket, más zsákszámra jégkrémet majszolva ül a medence- folyó partján. Nem baj, majd utána!

Húsvétkor eltűnünk, Mátra a cél( \o / ), aztán Legényezés a csodás Budapesten. ( Jihááá!)

Szóval nyugi, élek ám, meg majd bizony Isten írok valami ütőset.
Pá!

2012. március 18., vasárnap

Remények

Na, most olyan jön, hogy nem kesergek, nem panaszkodom, nincs hiszti.

Tényleg, tényleg itt a tavasz, nem kell a szövetkabát, jöhetnek, a csizmák helyett a topánkák, szaladós cipők, kell a napszemüveg, elő lehet kotorni a szekrényből a virágos, színes, pöttyös ruhákat, a garbó mehet a helyükre, nincs hófehér táj ( ami persze néha jó), rügyeznek a fák, minden és mindenki szerelmes ( \o/ ) , megkergül a társaság, menjünk ki a Füvészkertbe, napsütésben buszozom órára, sétálok a vadasparkban a Legénnyel, lehet kertészkedni otthon, megfázni a nagy tavaszban ( megint egy kupac zsepin üldögélek), kutyázni vígan, TIK-ben bámulni ki a nagy ablakokon, rálátok az egyetemre, órára menni végső soron nem is rossz dolog, mindjárt szünet, uzsgyi túrázni, jön a bemutatás, koncertek, aztán vizsgaidőszak, aztán felvételi, aztán nyár, aztán....A tavaszban van a legtöbb ígéret.

Ezt én úgy szeretem.

2012. március 10., szombat

Dilemma



Tegyük fel, hogy ott vagy, ahol valóban lenned kell. Egy elég nagy városban, tekintve, hogy piciny falucskából származol. Új barátaid vannak, tisztább érzésekkel, mint azt kívánni merted volna. Van egy szak, ami a képzeletbeli aranyozott létrán az előkelő második helyet foglalja el. Vannak órák, amiket imádsz, vannak órák, amiket csak azért nem alszol végig, mert az első sorban ülsz, talán kínos lehet a dolog. Így kívánja meg az illem.
Vannak a már felfedezett utak, járatok, a zöld troli, a kék busz. Ha nem kérnek sokat Tőled, már Magadtól is képes vagy el-eltalálni bizonyos helyekre.
Szereted a várost, ahol annyi minden van. A sárga "Meki",a kínai, ahol butára etted Magad a lakótársaddal a vizsgaidőszakban, a TIK, ahol hol szeretett, hol gyűlölt órákat ültél a könyv-számítógép fölött, barátokkal, egyedül, hallgatva a zümmögést, a lapok zizegését, ahol az életmentő kávékat nyakaltad literszámra. Van egy egyetem, aminek az ajtaját is imádod, amit alig bírsz belökni, talán a kilincs is nehezebb, mint Te vagy.
Van egy aprócska lakás, amit négyen birtokoltok, vannak a lakótársak, akikért harapsz, akiket szidsz, ha nem mosogatnak el, és hagyod, hogy ha baj van, az öledbe másszanak. És fordítva. Akiket szeretsz.

És ezekért súlyos árat fizettél.


Aztán van az a Hely, ami annak a bizonyos létrának a legtetején van. A hatalmas városban, ahol egyedül a járdára sem mernék kimerészkedni. Ahol szintén ismerősök vannak, ahol a Kedves lakik, ahol...
Azt tanulnád, amit négy évig kergettél. Játszani tanulhatnál az Urániához egész közel, fekete padlós téren doboghatsz, előtted a székeken a nők, férfiak, gyerekek. És Te játszol.
Kemény meló, a leányálmok legrémesebbike, éjjel- nappal hajtás, a lelket kirángatják Belőled, ha az nem felel meg a karakterednek. Harcok. Amiért egész kicsiny korod óta áhítozol. Ahol már a Te neveddel címzett boríték csücsül.
Tudatosan építetted a kis életed, erre az útra készülve.
Ami egy rakás új dolgot jelentene. Súlyos ár, más emberek, más város, más lakás, más kávézók, más kínaik, mások, akik talán majd nem fogadnak el, mások, akik majd a földbe döngölnek, valami más, amiért olyan sokat adnál...

Ami súlyos ár.

És állsz itt, a két út között, az egyik már biztos, a másik bizonytalanabb nem is lehetne, mégsem tudsz lemondani róla.

Amiért most az összeférhetetlenség van, az egyik, ami a reális, a szeretett, az okos döntés, a másik az álom, a szeretett, a fejjel-a-falnak.
Ha sikerül.

Nyakig az egyikben, félig a másik felé fordulva, közben nyomja a vállad az a súlyos ár.

Melyik lenne a helyes?
Lövésem sincs.

2012. március 9., péntek

Ta-ta-tavasz!

Szeged a napfény városa. Hatezer ágra süt a nap, jöttem haza egy darab órám után az egyetemről, ültem a trolin, odasütött a nap, én meg rendőrnős szemüvegben vigéckedtem. Mosolyognak az emberek, mindenki örül, gondolom, hogy nem kell térdig érő hóban összefagyni, és jégkockává dermedve utazni az iskolába/munkahelyre.

Megint el vagyok maradva a bloggal, pedig...Nem szeretném hanyagolni, de minden másra jut időm ,erre a szerencsétlen Szélvészre nem.
Zajlik a minden, kedden KRESZ vizsga, ZH-k tömegesen, referátumok, megint a könyvtárban töltöm időm nagyobbik részét, félreértés ne essék, amúgy szeretem.

16-án az öcsipók betölti a 17. életévét, "hogy rohan az idő, milyen gyorsan felnőnek." Mondom ezt én kemény 19, 5 évemmel.

Ki kéne neki még találni valami ajándékot, valami eredetit.

15-én jön a Legény.

Hétvégén apukámék nem voltak itthon, anyu eljött hozzám Szegedre, együtt voltunk egész hétvégén. Anyával töltött napok: #mindenmásraottamastercard

Tényleg nagyon jó volt, szükségünk volt már erre a közös, kicsit a többiek nélküli együttlétre. Tudjátok, a nagy beszélgetések, a kérdések, a nevetés, a közös evések, a ... Hm...

Megint nincs hatalmas, sorsfordító esemény, kedden mindenképp kiderül, mikor ülhetek kocsiba, most az a fő cél, azon átcsusszanni.
Isteni Gondviselés, itt vagyok!! :)

Szóval megint amolyan -nem-sokról-szóló, de legalább...
Pápá!

2012. március 1., csütörtök

Tavasz lesz

Hivatalosan is március van.
Remélhetőleg vége a télnek, a hónak, a zimankónak, jöhetnek a színes harisnyák, sálak, zakók, félcipők.
És tavasz van- haj,szerelem!
- holnap megyek lovagolni
- hétvégén anyuval egymás nyakában fogunk lógni
- kelleni a fog a napszemüvegem
- és nem tudom, mit hoz a ...posta. :)
-vezetek!
- egyedembegyedem SZTE

Szia március!

2012. február 19., vasárnap

Legényes


A hétvégén ott voltam, ahová azt hiszem leginkább vágytam (otthont kivéve) mostanság.
Hogy milyen volt?
Fantörpikus.
A többit megtartom magamnak, beszéljen helyettem a kép.
Nagymamám szavaival élve: "A Fiatalember."

2012. február 15., szerda

Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már...

Minden nagyon furcsa.
Minden nagyon jól furcsa.
Vannak ezek a völgyek, vannak ezek a hullámok, vannak ezek a kacsintások, vannak ezek vágyódások, vannak ezek a kedves szavak, vannak ezek a ki nem mondott dolgok, vannak ezek a féltések, vannak ezek az édes rádöbbenések, vannak ezek a győzködések, vannak ezek az apró üzenetek, vannak ezek a hóbaglyok, vannak ezek a "cukiságifaktortkiakasztó" állatkák, vannak ezek a becézések, vannak ezek a szokások, vannak ezek a megszokott -már megszokott- mondatok, vannak ezek az összeérzések, vannak ezek hosszúra nyúló beszélgetések, vannak ezek az egy órás határok, vannak ezek a vonatok, vannak ezek a (néha) értelmetlenül nagy távolságok, vannak ezek különbségek, vannak ezek a saját harcok, vannak ezek a közös harcok, vannak ezek a....

Az van, az van, és tényleg az van, de igazán, hogy meg vagyok lőve. Gyomorszájon üt a felismerés, összecsavarodom tőle belül, attól ami most VAN. Csak így, a nagyra nőtt betűkkel. Mert máshogy nincs. Talán le sem szabadna ezt írnom, mert egy lány tartsa meg magában ezeket, mondja ki más, de minek. ( ?!) Tudja ezt Ő is, tudom ezt én is.
Nem akartam 14-én posztolni, tudatosan nem, amik most megint kirobbannak belőlem, nem a tegnapi nap termékei.
Csak ezzel jó így szembesülni.
Hogy gondolj bele, tényleg gondolj bele Fittyfiritty, hogy valaki, akinek majomkeze van, és hosszú ujjai, és puha tenyere, a te kezed fogja. A tiédet, nem másét.
Azért ez elég erősen jó tud lenni, lássuk be.

(péntek.)



Na. Végeztem. :)

2012. február 6., hétfő

Egy gondolattal vagyok saját magam mögött...

És tényleg.
El vagyok maradva. Ezzel is itt, ni. Kérdeztétek már, hol marad a jelentés. Tessék.
Végeztem a vizsgákkal, elkezdődött a szorgalmi időszak, kemény egy óra volt megtartva, ahol rájöttem, ha eddig a derekamra kötöttem föl a gatyát, akkor ezután a nyakamba kell húznom.

De várom. Sikerült elintézni, hogy a félév során lovagolhassak, (majdnem ) teljes a boldogságom. Majdnem. Bár, nekem nem kell sok, megelégszem a kevéssel is.

Hatalmas a hó, természetesen _nincs_ takarítás az utakon, úgy ragadnak a kocsik/buszok/trolik/emberek a hóba, hogy öröm nézni.
Elég érdekes, talán a falumban is normálisabbak az útviszonyok.

Kicsit elfáradtam. Eltoltam a vizsgáim végét, kevés idő maradt a szusszanásra. Nem panaszkodom, csak tényt közlök.

Nem tudom, nem tudok szép, kerek, csattanós történetet firkantani, mert leginkább nincs miről mesélnem. Nem kívánok untatni senkit azzal, hogy elmeséljem, milyen hisztijeim voltak decembertől kezdve.

Az időszak egyik legjobb pontja szilveszter volt. Rohadt régen. Hatodika van.
Sebaj, szívom a fogam, összeszorítom, édesapám szavaival élve: erős vagyok, mint a facsipesz!

Annál jobb lesz az új nyakba ugrás.
Majd posztolok havas, hógolyózós, fetrengős, nem tudom milyen képeket, attól hátha megugrik a bejegyzés értéke.
Majd.

Fittyfirittynek elpattant az írói vénája.

2012. január 18., szerda

Naponként

Szervusz megint Mindenki!

Kicsit el vagyok tévedve, nem elfelejtettem, egyszerűen időm nem volt írni. No, persze nem is nagyon volt miről... A lakótársammal beszélgettünk (önkéntes száműzetésünket töltve a könyvtárban),hogy ez a legrosszabb a vizsgaidőszakban- hogy monoton.
Mert mit is csinálok én egész nap?
Reggel (fáradtabban,mint ahogy álomra hajtottam kicsiny buksimat) feleszmélek, kikaparom magam az ágyikómból, elbúcsúzom a plüss malactól, kávéért kiáltok, összeszedem magam, rohanok a nyolcas trolihoz, bérletet mutatok, just like an FBI agent, zötykölődöm kicsit, leszállok, kávét vételezem a pékségben, beülök a TIK-be, jegyzetelek, olvasok, motyorászok, kijövök, ha éhes vagyok, visszamegyek, telefonálok az anyukámnak, hogy ki volt az a marha, aki kitalálta, hogy nekünk ebből vizsgázni _kell_, nyolc körül becsukom a laptopot, felszállok a buszra, hazaesem, megeszem a hűtőt egészben. Van ~ 2-3 órám magamra. (ha nem tanulok még. ha. de.)
Nem panasz ez, vannak remek percek, amikor röhögünk, amikor kiugrunk (a változatosság kedvéért) kávét inni, az tényleg megfizethetetlen, mikor magadban röhögsz, mert ugye nem szabad hangosan a könyvtárban, majd' megpukkadsz, és vörösödsz, a többiek pedig bizonyára totálisan hülyének néznek.
A telefonok is kellenek. Kicsit az otthon. Hétvégén voltak itt anyukámék, hoztak nekem (mit?!?!) túlélőcsomagot, otthon illatú öleléseket. Pénteken megyek haza. A hétvégét várom, mint a Messiást, rokonozunk.
Vagy az is nagyon -nagyon jó, mikor barátnő látogat meg, csörög, ír smst- emailt.
Meg még az is nagyon- nagyon jó,mikor a Skype ablakban megjelenik a név, és végre, végre ...Ő.
(vigyor, mint egy ütődötté)
És az is jó, mikor néhanapján, vizsga után beülünk kicsit a...valahová egy darab folyékony kenyérre, és társaira.
(ó,majd a szorgalmi időszakban!!)


És már csak kettő darab vizsga van hátra(ha ügyes vagyok-leszek) , aztán jön a haddelhadd, ihajcsuhaj, irgumburgum, ereszdelahajam.

Szóval. Fittyfiritty megvan ám, csak még kicsit egyetemistát játszik.