Eszter is rengeteget ír róla
Fészbuk telisteli a hiányzós üzenőfali írásokkal, az osztály oldalán pedig egymást érik a régi képek, így elevenítve fel azt,ami elmúlt.
Keserű Imre bácsi(mostanra Imi/Inre/Imrus/Kesi/Édeszívem), a főbohóc,aki játszani tanított sokunkat fogalmazta meg,hogy:
Szentesen a tagozat nem abból a 300 gyerekből áll,aki éppen gimnazista.Hanem abból az 1500-2000 emberből,aki a tagozatra járt,aki a lelke mélyén mindig szentesi marad. Aki visszajár...
Sokszor még hallom a poénokat, a sírásokat, mindent.
Kemény volt, borzasztóan kemény, mert ugye kutya a világ, de élni kell.
Eszternek megint igaza van.
Ezt igazán nem lehet elmondani.
Ezt pedig ne vegyétek sértésnek. De ha nem voltál ott ,akkor nem értheted igazán.
Hiába meséltem órákat a szüleimnek, bólogattak, nevettek a poénokon, de láttam rajtuk...
Persze, lesznek olyanok,akiket csak az osztálytalálkozón látok újra. Vagy talán még akkor sem.
Hiányoznak azok a közös diákszínpadok,a próbák, a parkos borozások,a séták este, a véres dolgozatok előtti hajrázás, a korrepetálások, a szintajtó alatti beszélgetések, a kávézás a koli előtt, a játék mindennel, mindenkivel.
Mert tényleg.
Mi volt ez valójában?
Játék.
Játszottunk. Játszani tanítottak minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése