Ünnepnap, kettőszázadikdarab bejegyzés.
Szokás szerint, tartalom mellőzve.
Reggel van még, a madarak rizsáznak a z ablakom előtti fán, illetve az udvari összesen, a kutya ideges, őket ugatja egyedül.
Borongós, hűvös van, kimentem kávézni, fáztam. De! Végre, hosszú idő óta tegnap éjjel sikerült normálisat aludnom. Nem álom- menteset, de nem riadtam föl az éjszaka közepén hatszor, meg egyszer.
Körvonalazódik a nyár, augusztusban repülünk.
A többi szervezés alatt, fölött. kackac.
Bocsánat, agyamra ment minden, én már nem tudok normálisan fogalmazni. Sosem tudtam, de most különösen nem.
Az ebédlőnkben tanulok, egy csatatér. Vagy trágyadomb. Az asztalon egymást ölelgetik a tételek, az atlaszok (irodalmi, történelmi), a kávéscsészék,a szemüvegem (amit sosem találok, ha leveszem, mindig rákerül valami, csoda, hogy ép) tirketarkán a jelölő filcek, töltőtollak, a csokipapírokat már kidobtam. - komoly bajom származhat még ebből az érettségi időszakból, egyre jobban rászokom a csokikra. - Nem kéne olyan nagyon. Nem nadrágméret féltése, sokkal inkább az elvonási tünetektől való rettegés.
Kedden puccba vágva rohanás Szentesre, köszöntjük az érettségi elnököt(aki hála Istennek matek - fizika szakos), utána haza, az utolsó napon húzok, először magyart, utána történelmet.
Félek kicsit. Nyelvtant nem nagyon tanultunk(rettegek), az irodalommal semmi baj. Töri meg. Ahogy esik, úgy...
Utána végeztem.
Egyéb történéseim, vagy érdekes pletykáim nincsenek, nem szolgálhatok hatalmas sztorikkal. Bocsánat.
Majd.
Ja, a bejegyzéscímkéknél bejelöltem,hogy musique.
Kicsit felráz de jó lenne már. Mint két éve a SZINen barátokkal az első sorban... (minőségről hallgassunk mélyen....)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése