utólagos.

Szuszu ajándék.

-lesz még. nincs itt vége. -

2007-2011

Sokat görcsöltem azon,hogy hogy írjam, mint írjam. Mennyire búcsú ez, vagy mennyire nem.
Tényleg igazuk van a bölcseknek, hogy a négy év gyorsan eltelik. Tényleg.
Nem mondom, hogy olyan, mintha most költöznék be a kollégiumba-vagy költöznék ki a kollégiumból életemben először, de...
Egyszer úgy megnézném milyenek voltunk,vagyunk kívülről. Mi magunkat 34 különleges;drámais;csodabogár;agyhalott;humános;szar matekos embereként könyveltük,könyveltettük el.
Nem tudom mennyire lehettünk idegesítőek,mikor mi magunk úgy éreztük, ez most teljesen rendben van, így működik,él.
Bizonyára sokszor.

Ez a négy év tele volt meglepetésekkel, váratlan jó-rossz történésekkel, leckékkel- tanulságokkal, nevetéssel, rengeteg sírással, szidással, egymásba kapaszkodással, egymástól elhúzással, ármánykodással, barátságokkal, viccekkel, lélekbe taposásokkal, egymás fölemelésével, egymás lenézésével, a másik magasra emelésével.
Nem mondom,hogy fenékig tejföl. Mert nem volt az.
Az első évet nagyon nem szerettem. Tehát egyenesen gyűlöltem. Nem kifejezetten az iskola miatt(azt az első perctől kezdve imádom, a kopott padokkal, repedező falakkal együtt),hanem a kollégium és a szoba miatt.
Négy erős akaratú ember egymás mellett nehezen fér el. Pláne, hogy akkor kezdtük el megtanulni, milyen az, amikor 2 méter saját területed van, ami a tiéd, az az övé is,ha ő még tanul, akkor égve marad a villany, bármennyire vagy is fáradt. Természetesen mind a négyen büszkék voltunk ahhoz, hogy váltsunk. Nem morzsolódtak le rólunk az idegesítő szokások (talán máig nem), a rigolyák. Ezt pedig négy tizenéves nem fogadja el. Még saját magától sem, nemhogy egy vadidegen embertől.
Aztán jött az éles váltás, beköszöntött a szeretet időszaka, amikor már nem sírógörccsel indultam el vasárnap otthonról, hanem mosolyogtam, mert tudtam, várnak rám a barátaim. Vagy a kialakulóban lévő barátaim.
Azóta megtanultam, hogy a barátság az milyen kényes fogalom. Talán, mint a bizalom, vagy az eskü. Rengeteget csalódtam, elsősorban emberekben. Akiket nem köt az adott szavuk, akik bátran dobálóznak az esküvel, akikben ha az életet múlik rajta sem szabad megbízni. Megütöttem a bokámat, hajlamos vagyok a hiszékenységre, magamból indulok ki, titkot tartani legalább tudok.Legalább azt.
Aztán persze van a barátságnak az az oldala, amit szintén itt ismertem meg. Amiért sosem lehetek elég hálás. Akár a HMG-nek, akár a drámainak, akár Szentesnek, akár a Nagyfőnöknek.
Megtaláltam pár olyan embert,akiért a szó szoros értelmében adnám az életemet( azt a rongyosat, azt), vagy gondolkodás nélkül csomagolnék, és indulnék érte Katmanduba.

Átéltünk rengeteg csalódást együtt. Mind a 34-en. Harminchatan indultunk.
Átéltünk egy osztályfőnök váltást, 32 tantárgyi bukást, harcot a tanárainkkal +egy úrhatnám (régi) igazgatóval. Harcoltunk mi saját magunk, és egymás ellen is. De rengeteget.
Harcoltunk Szentes ellen, harcoltunk a tagozat ellen. Mindenki ellen harcot viseltünk.
Akkor marhák tudtunk lenni.

Pedagógus volt a talpán az, aki képes volt a figyelmünket ébren tartani 45,ne adj ' Isten 60-70 percen keresztül. Lusták is voltunk , de nagyon. A 34 hajlamos volt 6-10 emberre dúrni a feladatokat. Néha nem is volt baj. Legalább könnyebb volt 10 embert átüvölteni, mint 34 birkát.

Lusták voltunk a darabokhoz is. Sosem tudtunk csöndben próbálni, keményen figyelni. Vagy csak ritkán. Teljesen tisztában voltunk vele, hogy az utolsó hajrában, az utolsó másodpercben még össze tudjuk dobni, siker pedig biztos. Ezért egyszerűbb volt kétszer vállat rángatni, és pofázni tovább a vacsora kilétéről, vagy a cigiszünetről.

Tudjuk,hogyan kell éjféltől hajnali négyig utolsó utáni határidőre dolgozatot írni, másolni. Hogyan kell összefogni, átrugdosni egymást a bukásokon, a másik könyökét fogni, ha elesett.

A létező összes "drámais" kocsmát megismertük, a csaposék barátként üdvözöltek minket (nem akkora dicsőség,de leírom), tudták mit iszik, milyen zenét szeret a drámais.
Megtanultam értékelni a jó borokat. (amiket nem Szentesen ittam meg,természetesen)
Megtanultuk egymást áthúzni a küszöb alatt,hogy ne bukjunk le, hogy ne legyen baj az esti buliból. Precízen tudunk sumákolni, őőőőőőőőzni, hogy nem, fogalmam sincs merre van xy,biztos kávézik valahol.
Megtanultunk táncolni a leglehetetlenebb helyeken, szituációkban.

Megtanultunk igazán veszekedni. Akár a tablón, akár a ballagási ruha színén, anyagán, vagy az osztálykiránduláson. Precízen tudunk üvölteni, tökéletesen uraljuk a káoszt.

Megtanultunk vérbeli kollégistához híven pofátlanul tarhálni. Legyen az kabát, sál, cigi, korty bor, fél szelet kenyér, csoki, mateklecke, körző, művtöri jegyzet, toll-amit az életben többé nem látsz viszont-,alapozó, labello, kajajegy, öngyújtó, kávé, akármi.

Megtanultam bizonyos helyzetekhez jó pofát vágni.
Megtanultuk túlélni a menzakaját, értékelni a két napos kiflit, a májkrémet, a vasárnapi sütit, a háztartási kekszet, a tejfölt a csipsszel, a porkávékat, a félbe vágott cukrokat.
Megtanultunk szemérmetlenül beszólogatni, köpni az aranyköpéseket, amiken csak úgy dőltünk a padokban.
" Nem bírom,barátom rosszú vagyok!; Gyerekek,hallgassuk már meg egymást!; Itt KELL érettségizni?; Te! Süterén,sutyerák marhaállat, kussadjál meg! ; Megkussadok, elfáradtam.; Afterparti Cucunál!; Tízdé, maga kifogta..."

Nem írok többet, mert ez így nem vicces, másrészt nem jut más eszembe.

Kicsit kiszakítva: Tegnap,és ma hajnal, szerenád. A végén kijött az összes feszültség, bőgtem, mint egy kisgyerek. Életemben nem sétáltam még egyedül olyan korán (későn) városban, mint most.
Saját magam szempontjából:
Találtam barátokat. Találtam ellenszenvet.
Megtanultam mesterfokon színlelni, játszani, bohóckodni, mikor belül sötét van. Megértettem, hogy mi a különbség a barátság, a ragaszkodás,a rajongás között. Megtanultam, hogy minden helyzetből fel lehet, fel kell állni, mert másként nem megy. Vannak olyanok, akik segíthetnek. Ha én már feladom, és az árok partjára ülök. Megtanultam őszintén, de igazán őszintén szeretni. Szeretettel, szerelemmel. Megtapasztaltam milyen, ha a gödör alján hasalok, vagy ha három méterrel a föld fölött ugrándozok...
Megkaptam a lehetőséget, hogy az én nevemet mondát,mikor kiosztásra került a csörgősipka- díj. Hogy ott lesz a képem a falon.
Megérte. (ezért is)
Leírom, mert leírom. Legfeljebb egoistának néztek.Pedig nem. De nagyon jól esett. "nálunk a vágner a bomba nő..."
Megéltem fesztiválokat, barátokkal-osztállyal (Kapolcs;SZIN).Remélem fogok is még.
Érettségi után biztosan. Szóbeli után megy az osztály tópartra, legálisan jól érezni egymást.

Sokszor gyűlöltem, hogy itt vagyok, hogy magába szippant Szentes, hogy beragadok. Sokszor imádtam, hogy a része lehetek ennek az iszonyú nagy gépezetnek, ami a drámai tagozat. Örültem, hogy itt lehetek.
Most pedig, túl a szerenádon, a KIMI-s ballagáson, a bolond ballagáson fel sem fogom,hogy holnap lesz az igazi, a nagy ballagás, szombaton családi köszöntő, hétfőn érettségi.
Fő a matek kettes, a csoportunk igen magas százalékánál. Köztük nekem is. Ilyesfajta talentumot nem örököltem Édesapámtól.
Megkapta helyette az Öcsém.
Utána a a felvételi az egyetemre, az izgulás, hogy hová vettek fel, hogy átjutottam-e a rostán,hogy lesz-e belőlem egyetemi hallgató, hogy rághatom-e a körmömet,hogy induljon az orosz tagozat a suliban, hogy visszakerülhessek Ide,tanítani.


Ez a négy év...Tele volt velünk. Imádtam, gyűlöltem, megfulladtam, éltem...Éltem. Benne...

salto mortale

Csók mindenkinek, innen Alsóseholnincsről. Még három nap, egy tavaszi szusszanás, megint három nap, és felkerül a magassarkú, a ballagós fekete-zöld kosztüm, a tarisznya, a virágok, a bájmosoly, és elballag a jány. Durva ez így, hirtelen. Holnap protokoll-tanári búcsúztató, kedden előadás. Zsúfolt napok jönnek, KIMI-s ballagás, szerenád. Apropo szerenád. Bőgni fogunk, azt tudom. De ennyire?! Az összes számunk kb. temetési induló, egynéhány vidám van csak. Jó, persze. Ne röhögjük el az egészet, de na. Nem meghalni megyünk. Legalábbis senki nem mondta, hogy az érettségi ennyire veszedelmes. Hála a Magasságosnak, hogy értettem a szóból, és megcsináltam az angolt és a választottat. Marad három írásbeli és kettő szóbeli. Így sokkal egyszerűbb, marad több idő. Vagy több idő marad. Megjött a behívóm is a Színművészetire, május 11, szerda, fél három. Most még nincs körömrágás, majd ott,akkor lesz. Gondolom én. Ja, és szerintem minimum hangom nem lesz, minden egyes fellépés, előadás, konferálás, vizsga előtt totálisan lebetegszem, alig tudok belőle kimászni. Biztos idegi alapon. Szerintem. Év végi öldöklés annyira nem észrevehető, írunk egy pár próbaérettségit, csurran-cseppen egy-egy dolgozat, utófelelés, de ennyi. Ja, nem. Rajzra (!!!!!) érettségi előtt két héttel sárga karikákat, piros karikákat, hideg-meleg színpárokat, lakástervet kell festeni. Minek, azt nem tudom. Sajnos, nem tudok rajzolni, egy sima kocka firkálása is hatalmas gondot okoz, nemhogy a festés. Képzelhetitek, milyen színvonalúak. Csak a tanárnéni kerekedő szeme, és a borzalomtól az asztalt verdeső álla a hangsúlyos. Az én munkáimnál. Kicsit kétbalkezes vagyok. Illetve az is. Várom a nyarat. Nagyon várom. Barátok, barátnők, túrázások (pont mint előző évben)a pajtásokkal-most azt hiszem Rám-szakadék lesz a célpont.-, nem lenne rossz megcsinálni a jogosítványt sem. Pláne, ha akad olyan oktató, aki beül mellém. Bár, harmadik sebességig még megy, apa néha kivisz vezetni. Tolatni annyira még nem tudok...Egyszer kapartam ki otthon a gyepet, leszaladtam a kocsibejáróról, apa pedig gyep-mániás. Azóta nem tolatok... Kedv kitörő (éppen most), holnap hétfő. De nem szegi kedvem, az utolsó hétfő. Mármint a gimiben. Vagyis nekünk. Negyedikeseknek. Na. Csak sikerül összehozni....

ne vegyél komolyan. felesleges.

(ezt ide gyorsan: nagyon-nagyon(!!!!!!!!) jó volt a buli,szép az,ha az ember már tizenkilenc éves.csak nem tudom elengedni magam normálisan,de sebaj.ami késik...az késik) Az előző bejegyzésem kicsit gyorsra,kicsit kevésbé átgondoltra sikerült.Akkor jobban ki voltam készülve. Egy hajszálnyival. A szülők egyébként rendesek voltak, a fejem tetején maradt a hajam, és nem kaptam szobafogságot. -Jó, azt eddig sem, de kaphattam volna.... Próbálom pozitívan felfogni a dolgokat. Keresnem kell- ismét- egy angoltanárt (zabálom őket). A rendességről szólva. Ma azért kaptam egy adag életre/útravalót. Kábé 3 órán keresztül hallgattam, hogy milyen fontos ez, milyen nagy súlyú az, mennyire kell hajtani ezért. A végén már csak bólogattam, és lementem alfába. Nem vagyok szemtelen, félre ne értsetek. Ezerszer vettük át ezeket, próbálom, próbálom csinálni. De nem szeretem, ha a számba akarnak rágni valamit, mint egy hülyegyereknek. Tisztában vagyok vele, hogy ha nem csinálom jól, akkor ücsöröghetek a fenekemen még egy évig, tekerve az új pontokért. Mintha bukdácsolnék, komolyan. Azt is megértettem elsőre is, hogy az érettségik és a vizsgák komolyak, nem vicces elcseszni őket. Megvan kettő, nem hinném, hogy olyan lazára vettem eddig. Tudom, hogy jót akarnak. Hogy nekem akarják a legjobbakat. Ezzel is tisztában vagyok. Igen, készülök a felvételire, igen tanulok a törire (is), igen kinyomtattam a tételeket (reeengeteeeg), igen, felhívom-megkérdezem, igen, megmutatom, igen,igen segítek, hazaviszem, igen, megírtam, igen, csináltam régi érettségit, igen, töltöm a gyakorlókat, igen, vacsoráztam rendesen, igen, van rajtam kabát, igen,nem elindultam, igen, vigyázok magamra, nem, nem ülök be idegen kocsiba, nem, nem kell lakat. Hallod? Nem kell lakat.

alkottam.megint.

Ültethetitek a dísztököt mert nincs meg. Megint nem sikerült,megint kb 3 ponton csúsztam el . Mindegy. Ezek szerint már tényleg én vagyok a szar.

Még egyre elmegyek,és passz.

Mert,miért lenne jó.Miért sikerülne bármi is.

Nem önsajnálat,de tényleg.

Most semmi sem úgy megy,ahogy szeretném. SEMMI.

elmegy ám minden a fenébe.velem együtt.

az ajtó mögött nem néztem

Holnap haza visz a vonat. A kis piros,egy vagonos. Még kétszer-háromszor. (plusz néhány érettségi -előkészítős bejövetel) Megint egy afgán menekültként fogok kinézni a túrazsákkal, laptoppal, kisebb táskával. De legalább hozhatom vissza a sarumat, és a rövidebb ruhákat. Szombaton barátnő születésnapi bulijára vagyok hivatalos, Apa kedves volt, eljön értem éjszaka, hogy ne aludjak el a vonaton,vagy ne dugjanak be egy cementes zsákba. Várom. Vasárnap viszont komoly tanulásra vagyok ítélve, bár lakat (még) nincs a szobán. Ez a hét tényleg getés-gatás volt, csak a szünetekben éltem kicsit. Hálát adok a Magasságosnak, hogy létezik a kávé, mint olyan. Ja! Tejszínhab. "Te kávét iszol habbal, vagy habot eszel kávéval?" Amihez kedvem van, kérlek! Amihez kedvem van. Tavasz van, kedvem van. Nap van, kedvem van. Csütörtök van, holnap péntek van, kedvem van. Mosoly van, kedvem van. Kedvebb kedvem van. Értelem,bazzeg,értelem. Az ajtó mögé még nem néztem be. Pedig esedékes. Sőt, fölfelé is többször kéne tekingetnem. Délután megint a koli előtt próbáltam lelkesen készülni az érettségire (te átok,te rettegett,te!), közben megbeszéltük a szerenádos dalokat is. Lesz benne egy-két számomra lelket megmelengetős dal is. (közben lekapcsolták a retkes áramot a retkes kollégiumban,el kell pakolnom a laptopot és be kell bújni a "pihe-puha" ágyikóba,elmormolni egy imát,hálát adni a Jézuskának, hogy itt alhatok, holnap kezdeni kell előről,mindent. Mer' ennyi ez.)-Látod, Kitty? A semmiről is igen hosszasan lehet döngicsélni. Tessék akkor döngicsélni! Terjeszd az Igét, ki kell írni... Bár,a semmi tartalmú bejegyzések minőségéről most szó ne essék.

getek-gatok

Tréning és felvételi előkészítő után-hullafáradtan visszatántorogtam a koliba. Most nem úgy ment,ahogy szerettem volna. A tréning az feltöltött, az előkészítő ..értelem szerűen... József Attilával vigyázni kell.(Iszonyat) Kispajtás egy órával később lesokkolt,hogy 12 tanítási nap van még, és slusszpassz,ágyő "aranyélet". Más,életbevágó nincs(nem mintha szokott volna lenni van volt izé)szó szerint szöszmöszölök. (ide nekem a széphalmi birtok kulcsát,de rögtön!!) Tanulgatok,írogatok,énekelgetek,monológozok,élegetek,nevetgélek,sétálgatok,nézegetek. Getekgatok.Csak úgy. Azért,mostanában vannak széppillanatosgetekgatok is.Úgy értem, hogy nem tudom hogy értem. Izé. Bocsánat,eléggé zavaros, így piszkozatként is. Kár,hogy ennyire szeszélyes az idő. Nagyon kéne a napsütéses délután-ilyenkor,a tizenkettődé élőbbik fele kiköltözik a kollégium elé a szép,zöld gyepre, és tanul,vagy országvárosozik,vagy ceruzázik,esetleg rajzol, cigizik,málnaszörpözik, pennyscsipszezik,és röhög. Hatékonyság néha van,néha nincs. Ha nagyon megrugdossuk egymás hátsóját,akkor normálisan haladunk az anyaggal. Kisebb tanulókörök alakultak ki,van,aki irodalmat,van aki matekot magyaráz,én vagyok a töri felelős. (szegedszegedtöritöriléccilécci) Szóval,nem kell az eső. Az csak nyáron jó, koncertről hazastoppolva, bőrig-csontig elázva. Az úgy a jó,ilyenkor nem. Pár apróság visszakerült eredeti helyére, az eléggé rendszertelen,szabálytalan életembe. A súlyt már nem hiányolja a csuklóm, lóbálózik,hallom ha összecsendül a paddal, tányérral,bőrrel. (Ja,és megtaláltam a rég elveszett kék kontaktlencsémet is.) kackac. Csak az a baj,hogy hiába írom fel,hogy mit hová teszek,reménytelenül hagyom el a dolgaimat. Sosem találok semmit,pedig rendetlen nem vagyok.kapkodék.-kritika. Jó,ezt a pár napot kibírom,jön még kutyára úthenger... (derűsebb-a-szokottnál-mosoly,ajtó becsap,villany leolt,jóáccakát pajtások.) -rémes,hogy mennyire hat a hangulatomraa getés-gatás.-

változtatás.apró

Még régebben garázdálkodtam a vasútállomás közelében,szerettem volna egy-két képet villantani,az eredmény részben lett csupán katasztrófa. Nem vagyok valami fotózseni.

Egynek kegyelmeztem meg,a blog legalján, a bagimajori(itt lakik a Nagymamám) malom helyén ezentúl kicsiny falum vasútállomása lesz látható. Kicsit romos,kicsit kidőlt-bedőlt, de nekem különösen kedves. Nagyon kedves.