Az utolsó vágy
Az ablak alatt áll
Túlélte az éjszakát,
Az utolsó vágy
Egy cigarettára gyújt
És egy pocsolyában
Megnézi magát...


Keressé'

2010. március 28., vasárnap

élmény!beszámoló

Ma vasárnap.
Olyan vagyok,mint akit betettek egy mosógépbe és 40 fokon szépen körbelögyböltek.
Ezzel ellentétben viszont : Überbrutálihperdurvánjó volt a péntek és szombat.
Pénteken délelőtt megérkeztünk,volt egy kis csavar a központot illetően,de végül eltaláltunk az Ifjúsági Házba.
http://www.kio.hu/
Lepakoltuk a cuccokat,megnyitották az ODT-t megnéztük a darabokat,Mészi Janka,Alina és én felkerekedtünk valami táplálékért,elmentünk a Malomba.
Tetőn kurválkodtunk,fényképeztünk.Majd csatolok pikcsöröket is,de jelenleg Lini gépén van a Zösszes.
Délután franciás csoport-darab,este nyolckor,vacsi után mentünk a szállásra.Bence kolijába,az ÁFEOSZba.(szar.)
Este,mivel lekéstük a jazz koncertet,vettünk borokat,kiültünk a parkba és iszogattunk.Régi sztorik kerültek elő,a végén visítva röhögött mindenki.
Beértünk a kövekező koncertre, "heringparty" táncoltunk,énekeltük a "besodromos" számokat.
Éjfélre értük vissza,nem maradhattunk kint,másnap előadtunk.Bubival beszélgettünk,észrevett rajtam néhány változást a napokban,én is kipakoltam neki. Jó,hogy itt van velem)
Hajnali fél kettőkor Mészi átjött parékoni,Gergő is a szobában volt,háromkor sikerült elszunnyadni,keltünk fél hétkor.
Próba----->előadás,négyszer tapsoltak minket vissza.(hátha)Ilyen sokat csak a franciások,és mi kaptunk.
Vissza Szentes,gála...Elmondtam,aszonták jóvolt:)
Furcsa,hogy nem mustrázunk többet.
Este pedig lefeküdtem az ágyba,és mint akit agyoncsaptak aludtam fél kilencig.
Most pedig kockulok,angolozom KÉNE.
Na,csókolom!

2010. március 23., kedd

kerek a káposzta

Így kerek.
Bent vagyok a dormiban, senki más nincs rajtam kívül a szobában,kicsit unalmas így.Bár pihenni legalább tudok.FélkövérEgy kis angol,egy kis könyv,egy kis zene,egykisezaz.
A holnappal nem tudom mi lészen, remélem azért tudok már iskolába is menni.Délután próba...(ájjájjnneeeeemakarom)



Bence péntek este elég furcsán viselkedett(értsd:nem evett-ez nála elég furcsa,rosszul vagyok attól a mennyiségtől,amit egyébként képes megenni). Éjszaka elég gatya is volt,rohangált vécére.nemrészletezem-gondold oda-.
Másnap reggelre jobban lett,én délután éreztem,hogy nem jó odabent valami,4-5 körül teljesen leamortizálódtam,aludtam,fetrengtem,konkrétan a szememet sem volt jó kinyitni,nemhogy felkelni az ágyból. Kétszer meggondoltam kell-e nekem igazán az a valami,amiért elindultam. Gondoltam,nembaj,majd reggel apával visszavitetem magam,jóleszaz.' persze,ahogy Rékuci kigondolja. Nem lettem jobban,ráadásként édesanya is elkapta,testületileg vonultunk le a dokihoz,kiírt mindkettőnket.Hétfői táplálékunk állt: fejenként kettő darab pirítósból,és egy-egy kistányér főtt (álánátúr)krumpliból.Oszt csókolom.No nem mintha nem adtak volna enni,csak egyszerűen nem kellett...
Nem csináltunk semmi értelmeset(nem is tudtunk volna)eszementebbnél eszementebb filmeket néztünk meg. Én próbáltam olvasni egy kicsit,nem sok sikerrrel.Ma pótolom.
Reggel jöttem apával,ennyi.
Csütörtökön pedig: ODT Kecskeméten:)
Szombat reggel előadjuk a Toursot,utána húzunk vissza Szentesre,délután háromtól Gála.Ja,délelőtt még szülői értekezlet,fogadóóra.Jujjdeimádlak!(egyébként nem)
Várom.Nagyon várom.Nagyon,nagyon,nagyon....

Olyan régen nem láttam.Hűtlen lett...

Mondom én Bencének(nemismer'Viktor) a Radnótis darabban,a sarkamon ülve,vállamon kendővel,közöttünk egy ládaDőlt(ami mezei próbákon szék)és igyekszem rá nem úgy nézni,mert elviekben Fanni Miklóst szereti.Nem csak elviekben.
Pedig annyival egyszerűbb lett volna.Vagyis nem egyszerűbb.Könnyebben túlélhető.Talán.
Együtt élni azzal a tudattal,hogy nem azért nem vagy együtt Vele,mert megcsal,elhidegül,megun,megcsalod,elhidegülsz,megunod,hanem mert nincs többé.
Szerintem én egész egyszerűen megőrülnék.

erről ennyit.

2010. március 19., péntek

most annyira jó.

Tényleg.Teljesen nyugodt vagyok.Csoda...
Ahogy kiengedtem Regit,kifeküdtem a napos részére az udvarnak.Nincs kifejezetten meleg,de azért kellemes. Becsuktam a szemem,a kutya rátette a fejét a hasamra.És ezzel kész.Nem aludtam el,de félig szerintem álmodtam valamit. Csiripeltek a madarak,és nem zavart a békák kuruttyolása sem.Most őket is szeretem.Najónem,de nem gyűlölöm őket annyira,mint szoktam.Láttam jóidőbogarat,hóvirágot,és valami sárga-lila-piros gazt,ami az udvarban tenyészik,de nem tudom a nevét.Pedig anya már mondta.Háromszor.
Jó volt ma reggel Bencének ajándékot venni,válogatni a boltban,nevelni az ízlését:)
Ültem a vonaton,az ablak mellett,rám sütött a Nap,teljesen az arcomba,kisült a retinám is,de nem bántam. Dögmeleg volt,a fekete macskanadrág itta magába a meleget mint a Zistennyila.
Anyával ültünk egy jó órát a teraszon,kávéztunk,kibeszéltünk mindenkit,elmesélte a regény történetét,amit éppen olvas,meghallgatta az idióta poénjaimat,történeteimet a héttel kapcsolatban.
Itthon is jó.Csak lustulok,pedig nagyon kéne tanulnom is.Nem tudom magam rávenni.
Majd holnap...Esetleg.De akkor tényleg,becsszó meg minden.
Apáék hamarosan megjönnek, Benc már a vonaton van.
Holnap reggel szerintem elmegyek futni.Le a gátig,kíváncsi vagyok,mennyire jó az út,megvan-e még a fűzfa.Szeretem azt a fát,van a közepén egy hatalmas lyuk,villám csapta meg. Mikor még egy jó 45-50 centivel kisebb voltam,egész jól fel tudtam mászni,és le tudtam ülni a mélyedésbe.Sajnos már egész egyszerűen nem férek bele.Le kéne menni a Tiszára is,már biztos tele van élettel.Imádok arra csatangolni,általában eltévedek...
-Várom,hogy táncolhassak,szerintem nincs is ennél jobb dolog.
Amikor hallom a zenét,és még el sem kezdtük a sort,de már jár a lábam.
-Várom a gálát is, a darab miatt,a prózám miatt,az osztály miatt.
Jó az,amikor fent állsz/ülsz,olymindegy és téged néznek,várják,hogy megszólalj,csinálj valamit.Szeretem a tapsot is,a meghajlást is.



Néha szeretnék egy romantikus regény főhőse lenni. Ugyan,raboljon már el valaki!
Szeretnék verset kapni.(na?:D)
Szeretnék 178 cm magas káprázatosan hosszú lábú,szőke/barna/vörös/fekete gyönyörűség lenni.
Szeretnék jogot tanulni.Szeretném,ha felvennének a Szinire.
Szeretnék oroszul beszélni.
Szeretnék egy bernáthegyit.(bocsi Regi)
Szeretnék úgy táncolni,hogy hajjajj.
Szeretnék nyarat,Kapolcsot,sikeres ny.vizsgát.
tényleg.mindent szeretnék:)
csókolom,
réka

2010. március 18., csütörtök

sokjóféle

Nos,kérem Kedveseim.
Fél nyolc után kettő percvel estem vissza Pestről....Meg még miegymásból.
Ennyire jól már régen nem éreztem magam.Jól utaztunk,szerencsére a kedves vasutasok nem éreztek kényszert arra,hogy felszólítsanak,távozzunk gyorsan,mert már értékelhetetlenek vagyunk.:)
Odafelé reggel adódtak problémák,konkrétan Nándi a koliban hagyta a New Yorkos kelléket,szerintem repült a vasútig,de szerencsére megkerült a kellék.Meg Nándi is.
Alina készített egy nagy rakás pillanat és nempillanat képet,majd feldobálom őket,ha a birtokomban lesznek.
Odaértünk,előadtuk, élveztünk nagyon:)
Utána négyig volt szabad a "csóktáncidő",mindenki ment amerre látott,mi konkrétan a pláza tetejére csücsültünk ki,és-nem is tudom mi lenne erre a legmegfelelőbb szó;kifejezés-sírva röhögtünk a legótvarabb poénokon is.Régi kedves emberekkel is találkoztunk,tehát minden tekintetben érdemes volt reggel hajnali ötkor az ájmjorzra felriadni.
Szeretek ezzel a csapattal menni bárhová,szeretek kávézni Kesivel,nevetni Anci világtalanságán;Alina röfögésén,szeretek Petrával picsulni a villamoson,szeretek Mészivel komoly dolgokról beszélgetni,szeretek ordítani,hogy hé!b.sszátok,mennyien vagyunk?! ,szeretem azt mondani,hogy igen,mi vagyunk a szentesidrámaisok,igen déltől kezdünk,igen díszteremben,igen katasztrófa tours....
Mert én most mindent szeretek:)
csókolom!

2010. március 17., szerda

megvót' ez is....

Nohát...
Ma hetedik órában mint egy csapat pingvin bevonultunk fekete-fehérben,ki pacsniban,ki zokniban,ki atlétában,ki cicanadrágban---Eltáncoltuk kétszer a izét(enigma),alig fértünk el,a forgást nem is tudtuk normálisan megcsinálni.De azért megvolt.
Délután Bencével rohantam egy hatalmasat,jelentkeztünk angolra. Ma délután volt a határidő,kicsit-kicsit.Hívtam apát,"heló apa,légyszi utaljál...a honlapon van a számla szám...de be kell jelentkezni...az igazolvány számom....jóoké,felhívom ignénit,nem...mit tudom én?!jajjénistéged.kösziheló."
Beértünk a suliba Matos néni szólt,hogy kint van a lista...
Inkrediböl,teljességgel lehetetlen...mustraelső....Nem gondoltam volna,én mást tettem volna(konkrétan BókaLauraBoglárkát )elsőnek.
Szóval örültem neki nagyon,nem bíztam benne,mert rettentően kevés időm volt rá...
JézusAtyám,egy hónap múlva nyelvvizsga...Bence,akarjuk mi ezt?!
Háromtól négyig Katasztrófát,fél öttől Radnótit próbáltunk. Utána francia darabot mutattak be nekünk a többiek,ügyesek,kár,hogy egy megveszekedett szót nem értettem az egészből.:)
Most blog,meg ilyenek,utána mennem kell bepakolni,holnap Pest.Remélem Apa utána hazavisz,nem szándékozom tizedmagammal maradni pénteken.
Reggel ötkor kelek,hatra megyek az állomásra,meg kell vennem a jegyeket.
(kedvencem: keserű-"akkor ki veszi meg a jegyeket,ki lesz a főnök?,osztály-"réka")
Fél hétkor indul a vonat.Jahajj,remélem nem paterolnak ki minket,jól fogunk viselkedni(itt most szépennézek).
Kicsi kezüket csókolom!

2010. március 16., kedd

mustra után...

"...Este felé.Vár valaki reám,s a szívem övé.Teérted dolgozok sok hosszú nappalon át..."
Saca másodikos mustra dalának fordítása.
Háromtól este hatig éreztem minden pillanatban,hogy lehányom Szuszut(ő ült előttem).Egy nagyon kicsit ideges voltam...:)
Elmondtam az Ikrek havát,kérték a Fizikusokat,aminek a közepe teljesen elfelejtődött,impróztam helyette.Állítólag nem volt feltűnő.Remélem.A dalt meg elénekeltem,elbuliztuk.Holnap hatodik-hetedik órában tánc-mustra,délután kirakják az eredményeket. Kíváncsian várom.
Furcsa,hogy jövő ilyenkor már nem leszünk síkidegek,és nem fog az egész osztály úgy viselkedni,mintha(elnézést a fiúktól)mindenki egyszerrre menstruálna.
Illetve nem a mustra miatt leszünk idegesek...:)
Gondolom én.
Ma este Matyiparti volt műsorra tűzve,vártam is nagyon.Sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.Fáradt is vagyok,a fejem is fáj,szar zenék is voltak.Vagy csak simán én vagyok ennyire begyepesedett vénöregasszony...?Meglehet.http://www.youtube.com/watch?v=eHJXXh7VR7g

Egész nap fújt az a nyüves szél,mondtam is neki gorombákat rendesen.A fejemet is levitte volna,ha alkalma van rá.Élmény volt végigbideregni egy szál harisnyazokniban és kisfeketecipőben. Ráadásul szépen ügyesen,rékásan össze is kentem egy kicsit a fekete nadrágomat...A fölsőmmel nem volt gond,nem ettem le,vagy hasonlók:DPedig vártam,komolyan:D
Viktorka drága dalát mellékelem ide,csak,hogy örüljetek,én is azt teszem.A szám miatt persze:D
csókcsók

2010. március 13., szombat

subidubidábdáb






















Tegnap este Édesapa volt olyan kedves,hogy megvárt,és hazahozott.Fél kilencre már itthon májerkodtam.






A próba alapvetően jó volt,a végén már mindenki pofázott,evett,röhögött,aludt,ordított.kávézott.






Haladtunk,élveztem. Bár,mikor nyolcadjára rohantam le az emelvényről,mint Fanni,és kiabáltam,hogy "Hahó,hahó,Drágám!" azt nem szerettem.(annyira)






Képet is rakok fel,ha leszek olyan ügyeskislány.






Ma Mamáéknál voltunk délelőtt,Tatát köszöntöttük fel.Szeretek Náluk,csak az a gond,hogy Mamának venni kéne egy nagyobb dioptria számú szemüveget,mert "Olyan vagy mint egy deszka,Rékuci!"felkiáltással tömi belém kaját,mint a libába."Mamikám,tényleg nem kérek már!:)"






Van új komondor kiskutya,hát nagyoncuki!!! Az egész kutya egy nagy fehér gombóc. Olyan jó kiskutyaillatú.






Délután mustra,este Betti....(ha akarod,majd eléneklem!)






Annyira megtapsolom magam,hogy hajjajj,a koliban hagytam a kazettát a mustrán éneklendő alappal rajta....(hinnye de értelmes)






Bencét tegnap köszöntöttük,15 éves lesz a Kölök 16-án. Nagyon furcsa,nekem olyan kicsinek tűnik,közben egy fejjel magasabb mint én.Ha nem többel.Szeretem,mikor Picúrnak hív..Csupa szeretetből,persze,nincs benne idegesítési-szándék...






Reggel majd' fél nyolcig aludtam,nagyon jól esett,elfáradtam tegnap,mint a lőtéri kutya.






Fucsákat álmodtam össze-vissza,de elég sok dolog maradt meg.Kicsit zavaros az egész,emésztgetem még....






Szeretnék este úgy Istenigazából bármit csinálni Bettivel. Megmarhulni valami tüctücre,vagy asztal tetején táncolni.(nem,ezt azért mégsem...)






Na csók!






(sorry a képek minőségéért!)

2010. március 12., péntek

és megint péntek...

Már megint péntek van.Nem tudom,hogy kell-e örülni neki,vagy sem. Hétvége lesz,három napos,az jó.Mustra lesz,kedden,gyakorolgatni kéne.Rettentő lehet,hogy mindig mindenért ki vagyok akadva...Remélem hamarosan elmúlik a hajtós időszak,lehet örülni a fejünknek,igen megint megvan egy...
Hivatalosan is sor került az első osztály-veszekedésre,ballagás ügyben.Pontosabban ruha ügyben.Szuszu kiadta a parancsot,hogy kezdjünk el gondolkodni a dolgon,ne negyedikben tépjük meg egymást. Természetesen 36 embernek 37 féle véleménye volt,mint ahogy az (gondolom)szokott lenni.A tablónál kettő darab választható opció van,majd kiderül.
A hét elég átlagosra sikerült,tele próbával és próbával. Nagyon várom már a bemutatót,szerintem igazán jó kis darabot hoztunk össze. Éljen Radnóti!!!!És Fanni,ha már ennél vagyunk.:)
Tesin gyakoroltuk a mustra-táncot is. Felfedeztem,hogy jól mozog az osztály:D
Ma háromra megyünk vissza,Lujdzsi főparancsnok jelmezes próbát szeretne. Jelmez alatt értendő: macska/cica nadrág,fekete felső,fekete pacsni,Fanninak :vállkendő,Miklós:szemüveg.Plusz nagy alakú mappa,teáskanna,boa,Bori levelek,kalap, ésatöbbi.Nem nagy a kelléktárunk,de legalább kevesebb annak az esélye,hogy elvesztünk belőle valamit.
Nagyon aludnom kéne,tegnap éjjel az ablakunk alatt ba...tehát élvezték egymás társaságát a macskák,és nem voltak éppen diszkrétek...Remélem nekik legalább jó volt....
Szóval kéne valamit kezdeni magammal,mert Lujdzsimujdzsi meg fog ölni,ha elpilledek jelent közben. Vicces lenne,azt hiszem....
Ákost hallgatok,most nagyon jól esik. Más sajnos nincs is a laptopon,hétvégén felturbózom kicsit.
Csókolom!

Réka

2010. március 8., hétfő

tömbösítve

Egy kicsit elmaradtam a blogolássval,próbálok pótolni.
Megint hajjdemustrázok,holnaphoz egy hétre mustra....
Szombat este Adélékkal "partiztunk",asszem jól esett.Most egy darabig megint nem megyek,időhiány miatt.
A hét annyiból lesz zsúfolt,hogy szinte minden este Radnóti/Katasztrófa Tours próba a suliban ill.a koliban. Tanulás ügyben melegen ajánlom,hogy ne adjanak semmi komolyat.
A mai szalap óra volt az eddigi legeslegeslegeslegrosszabb. A három nővért néztük,addig még tudtam követni,hogy fiatalok,és Moszkvába szeretnének menni.Utána szalagszakadás,20 évvel később,öregek,és Moszkvába szeretnének menni. Azt hittem soha nem telik le a dupla óra.
Olvastam valami netes-okos oldalon,hogy a jó kedvért-közérzetért minden nap ajánlott 20-30 perc ugribugri,jóga, vagy akármi.Enélkül lehetetlen jónak lenni,vagy egyáltalán élni...
Kérdem én: Mikor ugrabugráljak?Két óra között,suliba menet,éneken?Na,na,na?!:)
Köszönöm,én így is jól vagyok. Esetleg egymás idegein tudunk jógázni,egyébként kimerült az eszköztár még egy jó darabig.
Megint hideg van,.megint megfáztam. Kórosan nem tudok magamra vigyázni...Pedig nagyon igyekszem...Tényleg.Pénteken este bent kell aludnunk,hat órás déesz lesz,háromtól nyolcig.
Elmegyek,iszok neóóócitránt,és beszélgetek;)
Csókolom!

2010. március 2., kedd

tavasz

csak boldog....mert:
-napfény
-hóvirág
-felhőtlen ég
-sok próba
-ODE
-mustra(najónem)
-új ismeretségek(!!!!)
-jó barátok
-lehetőségek
-külföldi egyetem -talán-
-hamarosan Kapolcs
-kedd van
-holnap szerda
-vasárnap edzés
-közel leszek Apához
-Anya kapott mosogatógépet,nem kell mosogatni-legalábbis én nem mosogatok-
-jó lesz a nyaram...nagyon jó
Ezekért.

2010. március 1., hétfő

napfény járja át ...

A napom fénypontja:láttam hóvirágot.Vagyis hóvirágokat:)
Találkoztam Édesapával is:) Öröm látni mennyire fess és jóképű apukám van énnekem.
A hétvége utolsó felének ismertetésével adós vagyok.
Voltunk vadászbálban... Hülyére ettem és bolondra táncoltam magam,sok új emberrel ismerkedtem-ismertettek össze. Általánosítok: Mórahalmon mindenki kedves És vendégszerető.(Bubi,puncsolok:D)
Hajnalban értünk haza,a délelőtt alvással,a délután dögléssel telt-filmet néztünk.
Rossz volt eljönni,megszerettem Bubó szüleit(is).

A hétfő.Most egészen kellemesen telt. Reggel nagyon jól esett,hogy világos van.Még a csengőt sem véltem annyira borzasztónak. Annyira. Szupernek szerintem majd az utolsó nap reggel fogom érezni. Szuper,hogy nem hallgatom egy jó ideig.
Annnyira jó,hogy süt a nap. Melegebb van,több a boldogsághormon is a szervezetemben.Jóval több:)
Tanulnom kéne irodalmat.
Csókolom kezeiteket!