Az utolsó vágy
Az ablak alatt áll
Túlélte az éjszakát,
Az utolsó vágy
Egy cigarettára gyújt
És egy pocsolyában
Megnézi magát...


Loading...

Keressé'

2012. november 12., hétfő

Nem félek, minden rendben lesz ott...

Az elmúlt pár hét legsarkalatosabb pontja a bizonyos Pestre való költözés kérdésköre volt.
Nem,nem csak ezért nem írtam ide, a legfőbb ok az,hogy lusta disznó voltam.
Szóval, még a nyáron kérdezte meg tőlem az Anyukám, hogy ugyan miért nem gondolom meg/át, hogy felköltözzem a székesfővárosba (közel a Legényhez, nyilván), és folytatom az ELTÉ-n az okoskodást.  okosodást.
Akkor, én idióta, egész egyszerűen csak egy nemtudommal feleltem, pedig ott kellett volna rögtön ugrani, dobbantani.
Most megint előjött a dolog, átrágtuk az összes lehetőséget, a családdal, a barátokkal, a Legénnyel együtt.
Nem tudom mi lesz a vége, eddig úgy néz ki,hogy az óráim nagy számban egyeznek a fővárosi oskoláéval. \o/
Nyilván, nem kell agytrösztnek lenni ahhoz, hogy kitalálja az ember lánya- fia, ha felköltözöm, akkor összebútorozom a leendő doktorral, a kedvenc okostojásommal.
Voltak ezzel kapcsolatban intő tanácsok, hozzászólások, amiket magamban eldöntök, hogy figyelembe veszem-e, vagy sem. Elsősorban nekem kell meghoznom a döntést, hogy ér-e ez az egész nekem annyit, hogy csapot- papot, ez esetben barátokat, várost, egyetemet, szegedi levegőt hagyjak el.
Hát ér.
Ha másban nem is, ebben biztos vagyok. És nem azért, mert nem szeretem a barátokat, a várost, az egyetemet, a szegedi levegőt, hanem mert tudom, érzem, megálmodtam, nevezzük annak,aminek akarjuk, hogy mennem kell.

Nehéz lesz / lehet/ lenne az új kezdés, persze, hiszen annyira nem ismerem sem az egyetemet, sem a tanárokat, sem a leendő csoporttársaimat (egy ember kivételével), sem  a várost, hogy az már fogalom számba megy.
Nehéz, de félni nem félek tőle. Majd igyekszem. Eddig is voltak már új, váratlan helyzetek, sikerült is megoldani őket több-kevesebb sikerrel, de inkább többel, ha őszinte akarok lenni.

Kőkemény 20 évesen baromi nagy szavak ezek, és többel nem is akarok dobálózni, pláne nem érzelgősködni, hiszen mondhatnám, hogy Ő a legtökéletesebb, a legodaadóbb, a legokosabb, a legviccesebb,a ... Mondhatnám, de nem mondom, elég, ha én tudom.
Nem tudom azt sem, hogy mikor robban ki köztünk az első falakat és akváriumot (törpemalacot nem, halat viszont akar a szentem...hát normális dolog ez?!) rengető vita, a ruhák hajtogatásának módján, vagy azon,hogy Ő szereti a ráérős reggeleket, én meg már korán pörgök, mint a zománcos lavór, ahogy Édesapám szokta volt mondani. Nem tudom, mikor derül ki, hogy ami neki túl sós, az nekem még simán finom, vagy mikor játsszuk az első körmérkőzést a távirányítóért, mert  Ő meccset nézne, de nekem a Rosalindához lenne kedvem. Azt sem tudom, mikor bomlik fel a kávé ágyba való behozatalának rendje. Azt sem tudom, hogy mikor akad ki végleg a zenei ízlésemen, a sok csíkon és sípon, nádi hegedűn, azt sem tudom, nekem mikor lesz elegem a post- rock szédítő magasságaiból.
Eddig nem volt vérre menő vita egyikből sem, Ő ezt hallgatja, én nem (vagy addig duzzogok, míg mindketten nem azt hallgatjuk,amihez nekem lenne kedvem--néha fordítva), beosztottuk a tévézést is, reggelente hajlandó vagyok mérsékelten gyors lenni(néha) ,amiért cserébe hamarabb ki lehet rángatni Őt is az ágyból.

Szentimentális lezárást meg pláne nem akarok, már lassan az én gyomrom is forog a sok érzelgősségtől ,hát még...

Szóval, van ez a dilemma, ami igazából már nem is dilemma, hiszen egyre élesebb kontúrokat kap. Kétségeim nincsenek.


2012. szeptember 19., szerda

240 hónap, ez meg az ...

Szeptember nyolcadikán elhagytam  tizenéves létezésem, és beléptem a második ikszes kategóriába, Jézusom, de modoros vagyok...
Szebb ajándékokat nem is kívánhattam volna,a szüleimtől kettesben utazás a Legénnyel (aki szintén bűvös nyolcadikai, a legnagyobb összeérzésünk...) , könyvek, színházjegy, virág a lányos szobámba, "leányzós dolgok" és költőpénz a nagymamámtól, illat az öcsémtől, kézzel készített nyaklánc az anyukájától, apró ékszertartó a nagymamájától, elfeledett drámák és fekete hajcsatok  a nagynénjétől, lila virágos sál  a testvérééktől...És az elfogadás, igen- igen.


Most Szegeden, azóta 11 nap eltelt, változás nincs, nem lett három kezem, vagy négy lábam, legfeljebb, ha megkérdezik, Te hány éves vagy? , akkor a válaszom : tizenőőő,  húsz vagyok...

Elkezdődött az egyetembegyedem, összehasonlíthatatlanul többet tanulunk, többet kell tanulnunk, mint az első évben. Már nyaggatnak  a szakdolgozattal, szétnyúzom a táskáimat a könyvkupacokkal, órákat várok  a könyvtárban a raktári kéréseimre, a kávét még egészséges mennyiségben fogyasztom, kíváncsi vagyok, mi lesz a vizsgaidőszakban.
Jól sikerült évnek hála  államis diáknak járó bérlettel süvítek a trolikon- trolival, és azon agyalok, hogy milyen okosságokra verjem el a jegyzettámogatásomat.

Harmadik hétvégémet készülök a székesfővárosban tölteni a Legénnyel, volt közös szülinapozás itthon és az Ő családjával, a következő program pedig a Radnóti Színház és A Főfőnök. ( mitvegyekfelmitvegyekfel??)

Érzem azért a Kulipintyó hiányát, jó lenne már egy kávé anyáékkal, talán az öcsémmel is szívesebben veszekednék most.

Saját kis birodalmam lett, Malackával, képekkel,csokimikulással, könyvekkel, mütyűrökkel, négy fallal, egy ajtóval.


Számtalan gondolat a Pestre költözésről, SZTE vs. ELTE, történelem, hát persze,Ő pedig nem két és fél órányira, hanem~ 5 km-re lenne tőlem, de már a harmadik szemesztert kezdtem itt,  a barátok, az ismerős utak, jó, persze, ott is meg lehet tanulni közlekedni, nem harap  a metró.
Rúgja meg a ló, lehet egy macska is megalkuvó  , nem tudom mi legyen, olyan sok  a nem tudom.

Valami jel jöhetne...Vagy talán csak simán apáékkal kéne megvitatni ezt a kérdéskört.

Ritkán tévedek ide, az idő kevés, sokszor pedig írni...ha kedvem lenne is, ihlet nincs, vagy mire leülök már elszáll  a gondolat, vissza pedig nem óhajt jönni, akárhogy édesgetném....

De most!

Szóval, van ez meg van az, de jól vagyok.
Ha visszagondolok a régebbi ekkori időkre, hát a hátamon futkos Mr. Hideg föl és alá...
Jól vagyok, jó helyen vagyok /leszek??, jók vannak velem...

2012. augusztus 24., péntek

Nyári idézetek


Kicsit poros már  a blog, úgy illik, hogy megtisztítsam, ha már olyan sokáig fényes volt a használattól.

Augusztus 24-e van, fülledt este, a redőnyök félig leeresztve, alig engedik be a napnyugtát.
Lusta nyugalom.

Lassan el kéne kezdenem pakolászni, katonás sorba állítani a füzeteket, összekaparni a tintapatronokat a töltőtollamba. Vasárnap visz a vonat Szegedre, aztán hamarosan kezdődik a második kör az egyetemen.

Már borzasztóan vártam a nyarat, elfáradtam, hosszú, új, ismeretlen év után vágytam pihenni.

Rengeteg dolgot elterveztem, már majdnem nyári ütemtervet is készítettem, de természetesen nem lett belőle semmi.

A kiszámítható helyett kaptam egy meglepetésekkel, spontán utazásokkal teli szünetet.

Volt melegem, volt,hogy fáztam még pulcsiban is, értem haza hajnalban, sok-sok sört/bort/fröccsöt megittam, szedtem vadvirágokat, ettem reggelire málnalekvárt,néha dolgoztam,történt olyan,hogy kiabáltak velem, mert jobb helyett balra indexeltem, volt,hogy megdicsértek,voltam bemutatva, hoztam haza ünnepelni,hívtak nyaralni, aludtam egy kicsi ágyon nem egyedül,titkoskodtam, tanultam főzni anyától és a nagymamámtól, égettem oda, dobtam ki,főztünk nagyon finomat,barnultam csíkosra, előtte vörösre pirultam, hallgattam zenét, néztem-néztünk számtalan filmet, sírtunk is közösen, kávéztam reggelente a teraszon, vagy kaptam az ágyba, keltem korán, mormota voltam nagyon sokáig, feküdtem réten, vízparton, strandoltam fürdőruhában, húztak  a vízbe nadrágban és pólóban, elvesztettem cicát majd visszakaptam, próbáltam kutyának dolgokat megtanítani sikertelenül, helyette játszottam vele nagyokat, voltam boldog, békés, dühös, nyugodt, hisztis, ugráltam az öcsém hátára,talán néha az agyára is, vesztünk össze, békültünk ki, pihentem a nagymamámnál, fáradtam el házimunkában, voltak nagy/ lustálkodó beszélgetések, voltak közös szobák, volt, hogy féltem egyedül a lakásban, volt mikor semmihez sem éreztem kedvet, volt, hogy nem tudtam egy helyben maradni, volt anyás bevásárlókörút, volt séta a faluban, duzzogtam más munkája miatt, voltam büszke más munkájára, voltam, vagyok szerelmes, voltak közös ébredések, voltak felismerések, megerősítések, voltak kézfogások, volt majomkéz, voltak anyásapás ölelések, néha sírtam, de nem csak szomorúságból, néztem hullócsillagokat, kívántam, teljesülnek ugye?, vittem fáradt kisfiút az ölemben, fütyültem fűszállal, lágyultam el, ha ránéztem, nevettem másokon, mások miatt, magamon, kárörvendően, vigasztaltam,vigasztaltak,  írtam sms-t, hívtam fel, írtak nekem, hívtak fel, borozni csábítottam barátnőt, unszoltak engem is, hallottam tücsökciripelést, raktároztam el magamban.

Mindig jobb és jobb.
Ezt biztosan tudom.
Az idei nyarat viszont nehéz lesz túlszárnyalni.
De próbálkozunk jövőre.

2012. augusztus 4., szombat

Kérdezz, felelek!


http://sugared-placebo.blogspot.hu/2012/08/liebster-award.html

Nézzük.



Miért kezdtél el blogolni? Beváltotta a blogod a hozzá fűződő reményeidet?


A miértre talán már nem emlékszem.  Régóta vezetek naplót ( vagyis sokáig vezettem, mostanság alig írok....) , talán az "internetes napló" - közhely vonzott annyira.. :) 
Abszolút beváltotta.Már, ha konkrét reményekről beszélhetünk egyáltalán.  Írhatok.  Magamnak írok, illetve hazudnék, ha azt mondanám , hogy nem veszem figyelembe a követőimet. De amit vártam tőle ( talán egyfajta "magammutogatást" is) , azt megkaptam. 




Mi a legértékesebb tulajdonság a számodra egy emberben?

Úh, ez nemszeretem- kérdés. Sok legértékesebb van, nem tudok egyet kiemelni. Őszinteség, tolerancia, humor, estébéestébé. 


 Gyakran szórakoztatod magad idilli képekkel, sokszor vágyódsz el?


Nem vagyok az a tipikus két lábal  a földön álló ember, viszont nem tartom magam légvárépítőnek sem.
Valahol a kettő közt... Nyilván, amit az ember szeretne elérni, arról gyakran gyárt álmokat,  pozitív végkifejletet. Elvágyódni kevésszer vagyok hajlamos. De akkor nagyon. 




Mi a kedvenc italod?


Nincs kedvenc ebben sem. Nem vagyok üdítős, mindenféle vizet megiszom, imádom a kávét,  a facsart gyümölcsleveket, főleg a narancsot. Tulajdonképpen minden jöhet, kivéve a szilvás italokat. 




Mi a véleményed a művészetről?


Nagy vágyam ugye a (szín)művészet. Haha.  Ezzel szerintem elmondtam mindent. De a táncművészet ugyanúgy le tud kötni, mint a képzőművészet. 




 Fontos neked az idő?


Igen. Nem szeretek, és nem is szoktam késni. Időt szánni _ fontos_ dolgokra szeretek. 


Hogy képzeled magad húsz év múlva


Akkor leszek 30. Kétféle út van most bennem. ( idill?) Egészen jó lenne színpadon játszani, és hazamenni utána a gyerkőcökhöz, meg a férjemnek nevezett egyénhez. Meg mondjuk egy kutyához. Macs is jöhet. 
A másik meg...Történészként/tanárként/ fogalmam sincs miként dolgozni és  hazamenni utána a gyerkőcökhöz, meg a férjemnek nevezett egyénhez. Meg mondjuk egy kutyához. Macs is jöhet. 
Családcentrikus és karrierista is lennék én szerintem.


 Mi az, amit az emberek vagy szeretnek, vagy utálnak? Mi jut eszedbe először?

A másik embert. 


Sokat olvasol?

Rengeteget. Tényleg.




Szerinted a pénz boldogít?


Jön  a közhely: jó ha van, mert ha őszinte akarsz lenni, pénz nélkül igazából nem lehetsz boldog. Szinte mindenhez az kell. Nem vagyok pénzközpontú, de nem hátrány, ha van nálam. 


 Gyűjtesz valamit?


Sokat utazom Pestre. A Szeged/ Tiszasas - Budapest vonatjegyeket el szoktam rakni. Ezen kívül szeretem Micimackót, sok figura megvan.  Fülbevalót. Minél több, annál... Könyveket is. 







2012. július 10., kedd

Pale blue eyes.

Úgy döntöttem, váltok picit.
Hosszú bejegyzésekre alig van időm( bár, ha lesznek, azok továbbra is itt, a Szélvészen) , ezért aktivizálódtam itt is. 

A "tumblin" most többet mozgolódom.

2012. június 26., kedd

Douceur...

Ma, annak örömére, hogy megírtam az utolsó vizsgámat, és öffisöl nyár van, takarítottam.
De úgy igazán. Az egyik dobozomat törölgettem (amikben kacatok meg fecnik vannak, amolyan igazi copfoskislányos dolog, tudjátok, minden vicik-vacak el van rakva. Vagy majdnem minden. ) , gondoltam egyet és kiborítottam a szőnyegre.
Volt benne egy boríték. Egy nagy fehér boríték, rajta a nevem, aláhúzva.
Negyedikben valamelyik délután bent üldögéltem  a kollégiumi szobában  a barátnőimmel, és kopogtak. Egy alsós- szintén nekem kedves- leányzó beállított egy malomkeréknyi rózsacsokorral és ezzel a borítékkal, mondván, hogy nekem küldik.
Gondolhatjátok, köpni- nyelni nem tudtam, és halvány dunsztom sem volt, ki a feladó.
Elolvastam a levelet. Először ki akartam dobni. Aztán mégsem tettem. A feladó is erre kért.  Hogy ne tegyem, ha rossz perceim vannak, vagy önbizalomhiányban szenvedek, akkor olvassam el.
Elraktam.
Emlékszem, felolvastam anyunak. Eléggé meghatotta a dolog.
A levél írója meglepett, nem gondoltam volna rá sosem, vagy szóval nem szerettem volna én tőle soha semmit.

De az a levél elég fontos lett. Nem olvastam rongyosra, elég ritkán kerül  a kezembe. De néha jó volt elolvasni, hát persze, hiszen kinek ne esne jól egy hozzá- neki címzett három oldalas levél.

Szóval kiöntöttem a dobozt, és újra a kezembe vettem a levelet. Semmiféle hátsó szándék nem volt bennem, csak elolvasni akartam.

Jól estek most is a szavak, holott tényleg semmit-soha nem jelentett nekem a feladó.
Egy kedves fiúnak ismertem, de itt ki is merült a tudományom.

És érdekes élményeim voltak...Hogy jók ezek  a szavak, őszinték ezek  a szavak, szép ez a gesztus...

Természetesen szőttem tovább a kis gondolataimat - itt már újra takarítottam, azt hiszem- , és kilyukadtam a Legényemnél....
Ebben az időszakban elég sokat voltunk együtt, kicsit más dimenzióba került ez a szerelmesdi.
Most rossz, mert Pestországban éppen dolgozatokat javít , én meg Szegediában pötyögök, és van köztünk két és fél óra vonatút.

Érdekes, szoktunk azon vitázni -fenét vitázni, csak hangosabban eszmét cserélni- ,hogy vannak -e véletlenek , avagy nincsenek.

Szerinte nincsenek, szerintem meg naná.

Nem tudom mi ez,  Sorskeze, Istenáldása. Jutalomajándék, Négylevelű lóhere , de azért annak a valaminek kösz.
Hálásan.

Mostanság mindketten elég érzelmes hangulatban vagyunk, sokat is beszélünk kettőnkről...

Én meg időről- időre kitálalok itt is.

Nincsenek tervek, vágyak vannak, nincsenek elhatározások, akarások vannak, nincsenek korlátok, önkéntes határfelállítások vannak, nincsenek rózsaszín felhők, józan-szédülős szerelmes érzések vannak, nincsenek csöndek, puha suttogások vannak,nincsenek  nincsenek elhallgatások, megérzések vannak, nincsenek különbségek, egyenlő felek vannak, nincsenek álmok, ó, dehogynem vannak.

Mindenek vannak.

Igyekszem nem túl sokat ömlengeni, meg nem is áll ez hozzám közel, de azért néha nehéz parancsolni a dolgoknak.
Tehát nem úgy mosolyogni szinte egész nap, mint a tejbetök. Vagy nem is mosolyogni, de nem ingerültnek lenni, más nem tehet róla, hogy nem vagyunk egymáshoz közel, vagy nem hagyni elcsavarogni a gondolataimat, hogy aztán hatszor magamra szólni, hogy tessék abbahagyni.
Aztán persze ez megy is. Egészen egy fél óráig- óráig.


"Csillagom..."

Jó. Abbahagytam. Fontos dolgom van, mennem kell aludni...
Bonne nuit!
-a francia nálam nagyjából itt merül ki...-

2012. június 24., vasárnap

Szandálodba megy a parti homok, máskor gyere mezítláb...

Kicsit összeszakad a fejem felett a plafon...

( A hétvégén Százhalombattán (is) voltam, gárdenparti a Legényékkel...)  \o/


Ez a hónap, és  május volt életem eddigi legsűrűbb időszaka.

Ha nem vizsgáztam, akkor vezettem (bár, sajnos egyre ritkábban....), ha nem vezettem, akkor a TIK-ben ültem, ha nem a TIK-ben ültem, akkor igyekeztem otthon is lenni, ha nem otthon voltam, akkor Pest- Szeged vonalon rohangásztam , felvételi, és egyebek. ( és a Legény, igen.)

A rosták az SZFE-n, a vizsgák....

Nem nyűg, mert én vállaltam, és nem is nyafogok miatta.

Ma épp két embertől kaptam meg, hogy hanyagolom őket, illetve, hogy miért is nem trombitálom össze a pajtások nagyobbik részét, ha  a Legénynél vagyok Pesten.

Örülök, ha kettesben vagyunk, sajnos _nem_ találkozunk minden nap/héten/hétvégén.
Örülök, ha magamra van egy icipici időm...

Tudom, hát tisztában vagyok vele, hogy a szociális életem mostanság a béka feneke alatt ( mérföldekkel) lapul...
De...
Értsetek már egy kicsit...